Miért éppen Madeira?

A második leggyakrabban feltett kérdés, a miért hagytátok el Németországot után. Végülis teljesen logikus. Miért pont Madeira, ez a picike sziget, mélyen benn az óceánban, elzárva mindentől.

Ez először is nem igaz. 1 óra alatt Lisszabonban, 4 óra alatt Budapesten vagy Hamburgban vagyok repülővel. Nem vagyunk elzárva semmitől. Az igaz, hogy többé nem autózunk 13 órát Budapestre, mint anno Hamburgból. Ehelyett most repülünk. Hamburgból is mindig repülni akartunk, csak végül mindig meggyőztük magunkat, hogy jobb autózni, mert akkor van otthon autó, nem kell hetekre bérelni. Utólag mindig megbántuk és minden egyes alkalommal valahol félúton Csehország környékén megfogadtam, hogy soha többé nem autózzuk le ezt a távot.

De természetesen nem ezért választottuk Madeirát, hanem egyszerűen azért, mert gyönyörű, szuper a klíma, mert megtehettük, mert mindenünk megvan itt, amire szükségünk van és mert itt élnek a világ legkedvesebb emberei.

Arról, hogy milyen gyönyörű és élhető, még sokat fogok írni és megmutatni nektek itt is és az Instagram oldalamon is.

Megtehettük alatt először is azt értem, hogy Tomi is és most már én is bárhonnan tudunk dolgozni, nem vagyunk kötve helyileg sehova. Ha a munkádat magaddal tudod hozni, Madeira egy tökéletesen élhető hely lesz számodra. Másodszor, mivel EU, bármikor szabadon költözhetsz, nincs szükség sem letelepedési sem munkavállalási engedélyre, vízumra, szóval egyszerűen megteheted.

Madeira kicsi ugyan, de elképesztő mennyi minden mégis elfér rajta. A tengerpart, ami főleg kavicsos, de vannak gyönyörű homokos strandok is, arany homokos, fekete homokos és Porto Santon fehér homokos strandok. Erről külön írni fogok. Ezenkívül hegyek, minden mennyiségben, elképesztő magaslatok és mélységek, kilátások az óceánra, vagy éppen a felhők fölé. A természet olyan közel van, hogy szó szerint meg tudod érinteni, a madarak a kezedből vagy épp a tányérodból esznek.

Csodálatos túrákat, kirándulásokat lehet tenni hétvégenként a gyerekekkel:

Max. egy óra autóút és egy teljesen más világban találod magad. A napozós tengerparton heverészés és a hegymászás vagy túrázás a felhők fölött, nem zárja ki egymást akár egy napon belül.

Tényleg egészen különleges hely ez. Annyi minden elfér, megfér egymás mellett. A hegyek és a tenger, a régi és a modern, a lepukkant és a szuper luxus, a nyüzsi és a nyugi, a szegénység és a gazdagság.

A gazdagság és a szegénység egészen extrém végletekig is megfigyelhető. A gyerekek osztálytársai között vannak olyanok, akinek 5-6 szállodája, vagy 10-20 apartmanja van a szigeten vagy éppen luxus jachtok, bárok, éttermek stb. Van egy erős jómódú, de nem extrém gazdag réteg, ezek leginkább az Angliából, Németországból, Amerikából ide költözött külföldi családok. A gyerekek osztályaiban annyi német van, hogy szinte fel se tűnik nekik, hogy országot váltottunk. Nagyon kedves magyar barátaink is vannak már itt, de valahogy, valószínűleg a gyerekek miatt a német társaságunk nagyobb. Erről is fogok még bővebben írni, de most vissza madeira társadalmi rétegeihez.

Van szegénység is, már ami szigorúan a pénzt illeti. Ezt azért így mondom, mert nem vagyok biztos benne, hogy ez az igazi szegénység. Sok helyen lehet olvasni, hogy Madeira, de egész Portugália inkább a szegényebb Nyugat-európai országok közé tartozik, tekintve a GDP-t, minimálbért, stb. De ha jól belegondolok és veszünk egy szegény embert ott, ahonnan én jövök, egy északkelet-magyarországi, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kis faluban, ahol életem első 12 évét töltöttem, de vegyünk akár egy Budapesten vagy Németországban élő embert, (mert szegénység ott is van) nem ugyanazok a lehetőségei, mint itt.

Egy példa: Decemberben, kedd délután körülbelül 6 óra magasságában, tehát munka után lesétáltunk a partra. A következő látvány fogad: A part menti bárok, szállodák, apartmanok tömve vannak angol, német turistákkal, akik koktéloznak, söröznek, a medence parton sütkéreznek, beszélgetnek, élvezik a napfényt, az óceán illatát...

Arra gondolok, milyen idilli kép, amikor észreveszek egy igencsak lepukkant autót az egyik bár mellett a füvön leparkolni. Kiszáll egy körülbelül 70 év körüli bácsi, rám néz, köszön, mosolyog. Rövidnadrág, flipflop, szalmakalap és egy lyukas atléta van rajta. A szalmakalap is látott már szebb napokat. Kivesz az autóból egy összecsukható széket, a hóna alá csapja és pipával a szájában elindul az óceán felé. A parton kinyitja a széket olyan távolságban a víztől, hogy a hullámok épp csak nyaldossák a lábát. Leül, hátradől a szalmakalapot a szemére húzza és pipázik. Szegény? Igen. Látszik rajta. De nekem nem tűnik boldogtalannak, megkeseredettnek, életuntnak vagy depressziósnak. Ugyanaz a nap süt rá, ugyanazt az óceánt élvezi, ugyanazt a friss levegőt szívja be, mint a part menti luxusszállodákban üldögélő külföldi gazdag turisták, akik ezért az élményért, több ezer eurót fizettek ki, hogy egy hétig élvezhessék. A bácsinak ez ingyen van. Minden nap! Ki számít tehát gazdagnak? Aki egész évben gürcöl egy mókuskerékben hogy egy vagy két hetet befizethessen magának télen egy ilyen nyaralásra? Ezt mindenki döntse el maga.

Amiről még nem beszéltem a miértek kapcsán, az a klíma. Számunkra madeira klímája egyszerűen tökéletes. Egész évben 18 és 28 fok között mozog a hőmérséklet. 18 fok egy igazán hideg téli napon, de a nap olyankor is süt. Szinte minden nap. Nekünk ez 10 év Hamburg után maga az édenkert. A nap akkor is süt, ha esik az eső. Ilyenkor gyönyörű szivárványok tarkítják az eget. Több is egyszerre. A gyerekek szivárvány szigetnek nevezték el télen, mert reggelente, mikor iskolába mentünk, 2-3 szivárványt minimum láttunk. Ilyet még soha sehol nem tapasztaltunk ezelőtt. A szivárvány mindig olyan ritka élménynek számított. A nyár nem túl meleg, a legütősebb nyári napon 30 fok van. Szóval télen is és nyáron is körülbelül 20-25 fok van. Színes virágokkal, pálmákkal, kék éggel, napsütéssel. A természet csodája ez a hely.

Végezetül muszáj pár szót említenem az emberekről. A madeiraiak magasan a legkedvesebb, legtisztább lelkű, legsegítőkészebb emberek, akikkel valaha az életemben találkoztam. Szinte felfoghatatlan mennyire közvetlenek, természetesek, emberségesek. Én vidéki gyökerekkel rendelkező emberként, aki aztán 15 évet Budapesten, 10 évet Hamburgban élt, higgyétek el nagyon tudom értékelni ezt a tiszta, csupaszív, minden rosszindulattól, irigységtől mentes letisztult környezetet. Néha még nekem is hihetetlen, tanulnom kell elfogadni, hogy semmi mögöttes szándékuk nincs, nem azért ilyen kedvesek, mert pénzt akarnak vagy mert át akarnak verni, hanem egyszerűen csak ilyenek.

Egy példa: Amikor megérkezel egy új országba, mindenhova be kell jelentkezni, adószám, lakcím, egészségbiztosítás, bankszámlaszám, telefonszám, internet előfizetés... egymillió dolog, amit intézni kell. Az a legviccesebb, hogy egyik előfeltételezi a másikat. Adószámhoz kell, hogy legyen lakcímed, lakcímbejelentéshez kell, hogy legyen adószámod, az összes többihez meg kell mind a kettő. Ez a hivatali ügyintézés kész horror kéne, hogy legyen már többször végig csináltuk. De itt még ez is egy olyan sztori lett, amiről érdemes írni. Az internet előfizetés intézésekor, már volt adószámunk, lakcímünk, de bankszámlaszámunk még nem. A srác, aki az üzletben intézte a net előfizetést, kérdezte, hogy honnan jöttünk itt fogunk e élni, van e már lakcím, adószám, bankszámlaszám, miegymás. Üdvözölt minket, lepacsizott, ajánlott pár tuti jó helyet a szigeten, enni, inni, bulizni... Mondtuk, hogy adószám, lakcímkártya van, bankszámlaszám csak a német van, holnap megyünk a portugált intézni. Oh, jajj de neki portugál bankszámla kell, csak azt tudja bevinni a rendszerbe. Most akkor mi legyen? Mondtuk, hogy akkor majd visszajövünk, ha lesz. Erre Ő: Tudjátok mit? Kitaláltam. Beírom a saját bankszámlaszámomat, az portugál, a rendszer elfogadja. Jó így? De aztán gyertek vissza, ha megvan a portugál bankszámlaszám, mert különben az én bankszámlámról vonják majd a pénzt... és röhög, jóízűen... Erre mit mondasz? 2 perce ismerjük.

Másik példa:

Voltak itt barátaink Németországból. Az étteremben ahová beültek, a gyereküknek nem találtak megfelelő ételt. A szemközti étteremből egy pincér hozott át nekik paradicsomszószos spagettit és nem kértek érte egy fillért sem.

Még egy utolsó sztori, ami itteni ismerőseinkkel történt, mikor először megérkeztek a szigetre. Késett a repülő, csak késő este tudták átvenni az apartmant Caniçoban, éhesek voltak. Az utcán megkérdeztek valakit, hogy van e valahol még nyitva üzlet ahol ételt tudnak venni, vagy esetleg étterem, ami nyitva van a közelben vagy be kell autózniuk Funchalba. A srác, akit megkérdeztek, felhívott valakit, beszélt portugálul pár szót, majd mondta nekik, hogy ott van szembe az a pizzéria látjátok? Zárva van, de 5 perc múlva jön a tulaj és süt nektek pizzát. Jó lesz?

Gondolhatjátok, hogy jó volt. Azt mondták életük legjobb pizzáját ették ott, aznap este és azóta már ők is itt élnek. Aznap este eldőlt. Nálunk akkor dőlt el, mikor láttuk a szalmakalapos bácsit élvezni a kedd délutánt egy szakadt, lyukas trikóban, mezítláb fél lábbal az óceánban.

Hát röviden ezért választottuk Madeirát. Na meg persze a Poncha, Madeira wine, Espetada, Espada, Bolo do caco, mind hozzátesznek Madeira szépségéhez, de ez már egy másik történet, ígérem részletesen írok majd ezekről is.

Tartsatok velem, iratkozzatok fel és találkozzunk a következő bejegyzésben!

Ha érdekelnek rövidebb, naprakész bejegyzések tőlem, kövessétek a facebookon az abigelet nevű oldalamat.

Puszi, ölelés

Abigél