Élet külföldön, ingyen munka magyaroknak, segítői kiégés

Vannak emberek, akiknek lételeme mások segítése. Akár külföldi letelepedés tapasztalatairól, szakmai fejlődésről vagy életmódbeli váltásról legyen szó, ők azok, akikhez mindenki fordulhat és ők azok, akikhez most elsősorban én is szólok. Azokhoz az emberekhez, akik ingyen adnak tanácsot, órákat töltenek idegenek megsegítésével, és őszintén örülnek mások sikerének.  

Én is ilyen voltam, éveken keresztül segítettem idegeneknek külföldre költözéssel vagy a nyaralásuk megszervezésével kapcsolatban. Rengeteg időt töltöttem videóhívásokkal, és privát üzenetekkel hogy segítsem azokat, akik hozzám hasonlóan Madeirára költözésről álmodoztak. Volt akivel beültem kávézni valahova, de olyan is, akit beengedtem az otthonomba és egész délutánt szántam rá, hogy minden kérdésre válaszoljak. Szeretetből csináltam, lelkesedésből, és azért, mert hittem a közösség erejében. De eljött a pont, amikor meg kellett húznom egy vonalat. Nem azért, mert megváltoztam, hanem azért, mert megértettem: a segítőkészség és a kihasználhatóság között van egy vékony, de életbevágó határ. 

"Csak egy gyors kérdésem lenne"  

Sokan kerestek meg az évek alatt ezzel az üzenettel. 10 éven keresztül Németországban és 4 éve Madeirán. A gyors kérdésekre (milyen az élet Madeirán vagy Hamburgban, jók-e az iskolák, az egészségügy, mennyibe kerülnek az ingatlanok Funchalban...) viszont összetett és bonyolult válaszok vannak, amik újabb kérdéseket vetnek fel. Volt, akinek órákat magyaráztam online a bürokráciáról, az albérletekről, az itteni életről. 14 éven keresztül én sosem kértem vagy fogadtam el pénzt senkitől. Aztán mi történt? Sokan el sem indultak, csak rabolták az időmet. Mások kiköltöztek, és miután „kiszívták” belőlem a tudást, információt, kapcsolatokat, sosem kerestek többet, sőt, akadt olyan is, aki ellenségessé vált. 

Rájöttem egy fájdalmas igazságra: amit ingyen adsz, annak sokszor nincs értéke az emberek szemében.  

Ezenkívül, és ez a legrosszabb, hogy ez egy neverending story. A kérdések sora sosem ér véget.  Mire egy választ befejezel, máris érkezett 3 új kérdés különböző emberektől, az üzenet mappád átláthatatlan, fontos megkeresések vagy a barátaidtól érkezett levelek pedig nem jutnak el hozzád. Belefásulsz ugyanazoknak a kérdéseknek a megválaszolásába napról napra és elszomorít a gondolat, hogy mennyi időt pazaroltál el olyan emberekre, akik egyszerűen csak kihasználtak és átgázoltak rajtad. 

Ezt nevezzük segítői kiégésnek. Ez a segítőkészség ára. Én megfizettem ezt az árat. Ki kellett szállnom egy rövid időre és kizárni mindenkit, hogy újra megtaláljam magamban az örömet, amit mások segítése okozott az elején és hogy kidolgozzak egy új stratégiát. Mert az sem megoldás, ha néhány rosszindulatú ember miatt kizárunk mindenki mást.

Itt van tehát a tanácsom azoknak az embereknek, akik hasonló cipőben járnak. 

Kell egy szűrő, ami megvéd

Ha valaki éveket élt egy idegen országban, és kiismerte a bürokrácia útvesztőit, az nem „pár perc infó”, hanem felhalmozott tőke. Amikor valaki tőled kér segítséget, valójában a saját életéből akar megspórolni hónapokat vagy éveket. A te hibáidból akar tanulni, hogy ő már ne kövesse el azokat. Ez egy szolgáltatás, aminek értéke van. 

Sokszor félünk ellenszolgáltatást kérni, mert tartunk tőle, hogy „önzőnek” vagy „pénzéhesnek” bélyegeznek. Pedig az óradíj vagy a tanácsadási díj nem csupán ellentételezés. Ez a legjobb szűrő. 

Aki nem hajlandó áldozni a tudásért, az a tanácsadó idejével sem bánna tisztelettel: kérdez, de nem figyel, tanácsot kér, de nem fogadja meg, vagy ami a legfájóbb, miután megkapta, amit akart, köszönés nélkül távozik. A díjszabás fogja biztosítani, hogy csak azok keressenek meg, akik valóban komolyan gondolják a szándékaikat. 

Ne érezz bűntudatot, ha értékeled magad! 

Amikor leülök a gép elé, hogy egy vadidegennek válaszoljak a tizedik ingatlankérdésére, azt az időt nem a semmiből veszem el, hanem a gyerekeimtől, a saját munkámtól, a barátainktól. Minden egyes óra tehát, amit egy ismeretlen problémájának megoldására fordítunk, valahonnan hiányzik. Hiányzik a családunktól, a pihenésünkből, vagy a saját fejlődésünktől.  

Nem bűn tehát elkérni az árát. Ettől nem leszünk "rossz emberek". Nézzük a másik oldalról: aki elvárja, hogy vadidegenként, órákon át, ingyen dolgozz neki, mintha neki ez alanyi jogon járna, miközben neked is számláid és családod van az vajon „jó ember”? 

A bűntudat, amit a pénzkérés miatt érzünk, gyakran egy téves társadalmi elvárásból fakad. De az önbecsülés ott kezdődik, amikor ki merjük mondani: A tudásomnak és az időmnek értéke van. 

Meg kell húzni a határt 

A határok meghúzása nem ellenségesség, hanem az egészséges lélek védőbástyája. Aki valóban tisztel téged és a munkádat, az nem fog felháborodni azon, ha a szakértelmedet meg kell fizetni. Aki pedig felháborodik, az valójában nem téged keresett, hanem egy ingyen eszközt a saját céljaihoz. Valakit, akit ki lehet használni. 

Tanuljatok meg nemet mondani a kizsákmányolásra, és igent mondani a saját értékeitekre. Mert csak az tud másoknak is fenntartható módon segíteni, aki közben saját magát nem emészti fel. 

Az idő mindenki számára a legértékesebb, az ár pedig nem csak bevétel, hanem üzenet

Amikor elérsz arra a pontra, hogy díjat szabsz a tudásodért, felmerül a kérdés: mennyit kérj? A válasz abban rejlik, hogy mi a célod?

Amennyiben ebből szeretnél megélni, és az a szándékod, hogy minél többen igénybe vegyék a szolgáltatásodat, akkor egy szélesebb réteg számára elérhető, alacsonyabb összeget érdemes választanod. Ekkor a cél a piacépítés és a tömeges segítés.

Ha az időd védelme az elsődleges, és azt akarod, hogy csak azok keressenek meg, akik valóban elkötelezettek, akkor egy magasabb, „szűrő jellegű” összeget kell meghatároznod. Ez a díj nem azért magas, hogy elriasszon, hanem azért, hogy biztosítsa, csak az fog megkeresni, akinek a szándéka valódi súllyal bír.

Én az utóbbi utat választottam. Azért határoztam meg egy magasabb konzultációs díjat, mert nem tömeges üzletet akarok építeni, hanem a saját határaimat és a családom nyugalmát szeretném védeni. Ez az összeg egy jelzés, hogy a szabadidőm nem eladó, de a szakmai tudásom azok számára, akik valóban értékelik, elérhető.

Ez a döntés visszaadta a szabadságomat. Lehetővé teszi, hogy aki valóban komolyan gondolja, annak teljes figyelemmel és szívvel tudjak segíteni, miközben az életem többi részét megtarthatom magamnak és a szeretteimnek.

Az Abigélet YouTube csatornámon és itt a blogon továbbra is rengeteg ingyenes információt találtok, amivel bárki elindulhat az útján.

Aki pedig komolyan fontolgatja a Madeirára költözést és szüksége van extra információkra, a személyes tanácsaimra, az keressen meg az alábbi emailen:

abigelet@abigelet.com

A személyes tanácsadói díjam: 100€/óra

Ölelés, Abigél