Pedro

Forgatókönyvírás vizsgaanyag: egy olyan karakter építése, aki belső ellentmondásokkal küzd. Az én karakterem egy madeirai halászember lett, Pedro. Egy Madeirán átlagosnak mondható decemberi, napsütéses délutánon, ütött-kopott autó áll be a funchali Praia Formosa strand fizetős parkolója mellé, a fűre. Kiszáll az autóból egy napbarnított 60 év körüli férfi, szakadt szalmakalapban, lyukas trikóban, kopott rövidnadrágban és flipflopban. A kocsi csomagtartójából elővesz egy szebb napokat látott kinyitható széket, a vállára veszi és fütyörészve elindul a part felé. Elhalad a parti bárok, éttermek, luxus szállodák mellett, vet egy pillantást a jómódú, gazdag turistákra, akik koktéloznak, nevetgélnek a napernyők alatt. Elmosolyodik, int az egyik felszolgálónak, akit láthatóan jól ismer. Amikor a vízhez ér, leveszi a széket a válláról, kinyitja és olyan távolságban helyezi el az óceántól, hogy a hullámok még éppen a lábfejét nyaldossák, amikor leül rá. Kiveszi a pipáját a zsebéből és meggyújtja. Hátradől a széken, lábait kinyújtja és a szalmakalapot a szemére húzva egy jóízűt szippant a pipájába. 

Pedro egy szegény, de boldog madeirai halászember, aki elégedett az életével. Nap, mint nap látja maga körül a gazdag turistákat, akik a luxus szállodák bárjaiban koktéloznak, méregdrága autókat bérelnek, túlárazott tengeri kütyüket esznek, de nincs benne semmi irigység. Ő ingyen élvezi azt a természeti csodát, amit ez a sziget adhat, mert ez az otthona. Meggyőződése, hogy ezek az emberek az életük jelentős részét egy szűk irodában töltik és arra gyűjtenek, hogy évente 1-2 hetet egy ilyen helyen tölthessenek, amiért borsos árat fizetnek. Nem. Pedro nem irigyli őket és nem vágyik az életükre. Nem érez semmit irántuk. Leginkább igyekszik őket elkerülni mert sokszor hangosak, túl sokat isznak és agresszívan viselkednek.  

Pedro ezzel szemben, egy csendes, magának való ember. Lételeme a víz, ahol ideje nagy részét tölti. Imádja a feleségét, akivel 22 éve él együtt szeretetben és aki minden reggel ebédet csomagol neki, csókkal, öleléssel búcsúztatja. Van egy 18 éves fia is, akit nagyon szeret és akire büszke, mert jól tanul és a tanárai szerint még sokra viheti. Ez azonban egy kicsit aggasztja is, mert a szíve mélyén szeretné, ha a fia is a halászatot választaná, ahogyan tette ezt ő is, az apja is és a nagyapja is. Pedro harmadik szerelme ugyanis a hajója, az öreg halászhajó, ami generációról generációra öröklődik már hosszú évek óta. Minden reggel megsimogatja és suttog neki, mielőtt kihajózik. Engedi, hogy vigye, ahova akarja, a kis hajó pedig mindig a legjobb helyekre viszi, ahonnan Pedro bőséges halrakománnyal tér vissza. Az ebből befolyó pénz bár nem túl sok, de bőven elég, hogy tisztességes életet éljenek, ne nélkülözzenek és még valamennyit félre is tudjanak tenni. Pedro nem is vágyik többre. Nem sokat törődik a pénzzel. Amint eladja a halat, a pénzt átadja a feleségének. Ő gazdálkodik vele. Most épp lisszaboni repülőjegyre gyűjt, a fiuk egyetemi felvételije ugyanis közeledik. Pedro nem szól bele, bár nagyon fél attól, hogy ha Lisszabonba megy a fia egyetemre, akkor örökre elveszíti. Olyanná válik majd, mint azok a gazdag turisták. A pénzt fogja hajszolni egész életében és olyan élvezeteket, amik nem fogják boldoggá tenni. Titkon néha azt kívánja, bárcsak ne fogna halat, mert akkor nem jönne össze a pénz a repülőjegyre és a fia vele maradna. Ezeket a gondolatokat azonban csak a kis hajó hallhatja néha, amikor suttog neki. Pedro igyekszik elhessegetni őket, mert szégyelli magát miatta.  

Egy reggel felveszi a szakadt szalmakalapját és fütyörészve elindul a kikötőbe. Megsimogatja a hajóját, suttog neki valamit, amikor dühös ordítozásra lesz figyelmes. A móló túloldalán az egyik jachton egy pár veszekszik. A férfi részegen mentegetőzik, a nő féltékenységi jelenetet rendez, azzal vádolja a férfit, hogy megcsalta őt a titkárnőjével. Dulakodni kezdenek, a férfi megüti a nőt, a nő visszaüt, mire a férfi még nagyobbat üt és lelocsolja a földre kerülő nőt pezsgővel. Pedro keze ökölbe szorul amikor a tekintete találkozik a férfiéval, aki önelégülten kortyol egyet a pezsgősüvegből. Pedro undorodva elfordul és kihajózik. Már nem fütyül. Amikor nap végén kihúzza a hálót a vízből, amiben csak úgy hemzsegnek a halak, gondterhelten, szinte undorral nézi őket. Ekkor delfinek jelennek meg a kishajó körül és vidáman csettintgetnek, fütyörésznek, mintha csak Pedrót próbálnák jobb kedvre deríteni. Hirtelen ötlettől vezérelve elkezdi a halakat bedobálni nekik. Egyre gyorsabban és egyre többet. Madeirán tilos etetni a delfineket, súlyos pénzbüntetés jár érte, amivel ő is tisztában van, mert a kikötőben hatalmas táblák figyelmeztetnek erre. De ez most csak növeli a kísértést. Mire észbe kap, már majdnem az összes halat bedobálta a delfineknek, akik hatalmas ugrásokkal jutalmazták érte. Kipirulva, zihálva az izgalomtól rogy a kishajó padlójára és minimális rakománnyal tér vissza a kikötőbe. Ez egyre többször megismétlődik és a felesége is szóvá teszi, hogy így nem lesz pénz az utazásra. A fia is aggódik, ezért munkát vállal az iskola mellett, hogy össze tudják szedni a pénzt. Pedro szégyelli magát, de úgy gondolja, hogy azzal tesz jót a fiának, ha a szigeten tartja.  A férfi, akit dulakodni látott a nővel, minden nap figyeli őt a jachtjáról és látva szegényes rakományát, rendszeresen becsmérlő megjegyzéseket tesz Pedro halásztudományára és kineveti. Egyik nap felajánl egy igen tekintélyes összeget, ha Pedroval mehet, mert mint mondja, ő is innen származik, a nagyapja ugyanilyen büdös kezű halász volt és szeretne kicsit nosztalgiázni. Pedro megvetően elutasítja és az nap az egész rakományát kidobálja a delfineknek. A rendőrök rajtakapják, mert ezúttal túl közel a parthoz és túl feltűnően tette. A vidám delfin füttyök és látványos akrobatikus ugrándozásaik sok turista figyelmét felkeltették a mólón és a környéken lézengő delfinnéző hajókon. Súlyos pénzbüntetést szabnak ki Pedrora. Az összes spórolt pénzük rámegy és a fia lisszaboni útja ezzel végleg meghiúsul. Mélységes bűntudat gyötri, amikor a fia könnyes szemébe néz, de azzal vigasztalja magát, hogy az ő érdekében tette, amit tett. Legközelebb már együtt mennek halászni. A fia keményen dolgozik. Pedro látja, hogy mindent belead, nem veti meg és nem nézi le a kétkezi munkát. A nap égeti a bőrét, a kötél felhorzsolja a tenyerét, de a fiú nem hagyja abba a munkát, nem panaszkodik. Elfogadta a sorsát. Pedro a véres kötelet nézi, majd a saját tenyerére tekint, ami tele van hegekkel. Napégette ráncos arcán egy könnycsepp gurul végig, amikor rádöbben, hogy nem teheti ezt a fiával, rá kell bíznia a döntést, hogy milyen életet akar élni. Bíznia kell abban, hogy a fia elég okos ahhoz, hogy ne térjen rossz útra és reménykedni abban, hogy a szíve majd mindig haza húzza. Nincs más választása, jóvá kell tennie a bűnét. Pénzt kell szereznie és el kell juttatnia a fiát a felvételire. Amikor kikötnek, nehéz szívvel és hatalmas sóhaj kíséretében teszi meg az első lépéseket a móló recsegős deszkáin a luxusjachton önelégülten vigyorgó férfi felé.