Hogy lettem Youtuber 40 felett

Egy éves lesz a YouTube csatornám 2025 július 18-án. Ekkor töltöttem fel ugyanis (fél év gondolkodás után) az első videómat. Vicces is volt kicsit egy januári videót nyár közepén posztolni, de nem is én lennék, ha nem így indítottam volna. Nem volt szándékos, egyszerűen csak ekkor kattant bennem valami! Azt hiszem láttam egy képet a Facebookon, amin egy ketrecben álló ember éppen zárta be magát rácsokkal amiket sorban álló emberek egyenként adtak a kezébe. Az volt a kép fölé írva, hogy más emberek elvárásaiból építed a saját ketreced. Sikerült megtalálnom a képet:

Ez adta meg a végső lökést, hogy elindítsam ezt az új vállalkozást, megnyissam a youtube csatornámat. Rájöttem ugyanis, hogy fél éve már csak a félelem tart vissza attól, hogy kiposztoljam az első videómat. Féltem attól, hogy mit fognak hozzá szólni mások. Ez volt tehát az utolsó, amit le kellett küzdenem magamban ahhoz, hogy megnyissam a csatornát, de korántsem az első. Most pontokba szedem, hogy jutottam el idáig. Ez számomra is egy érdekes utazás saját magam körül. 

1. A legnagyobb hegy, amit meg kellett másznom ezzel kapcsolatban, az az egóm volt és nem a félelmem. Igen, sajnos így van, nem vagyok rá büszke. Őszinte leszek most is, mert csak úgy van értelme egy sort is leírnom. A jogász egómat kellett kinyírnom, hogy ’youtuber’ lehessek. Meg egy kicsit az íróit is. Valószínűleg ez az oka annak, hogy alig írtam az elmúlt egy évben. Az íróit egyébként könnyű volt kivégezni, rögtön miután befejeztem az első könyvemet. Ebben nagy segítségemre voltak a magyarországi kiadók, akik rendre küldtek vissza automatikus válaszokat az e-mailjeimre, miszerint kéziratot nem fogadnak. Aki pedig szóba állt velem, elmondta, hogy ismeretlen szerzőként nagyon nehéz lesz betörnöm a hazai piacra. Akkor van esélyem, ha már korábban publikáltam vagy celeb vagyok, esetleg szerepeltem valamilyen reality showban illetve ha online nagy követő bázissal rendelkezem valamelyik közösségi média platformon... Ezt majd bővebben kifejtem az írtam egy könyvet, de senkit nem érdekel című írásomban, itt elég annyi, hogy ezzel adták meg a kezdő lökést a YouTube felé. 

2.  A YouTube addig nekem a legnagyobb ellenségem volt, mivel én próbáltam blogger maradni egy vlogger világban. Nem akartam, nagyon nem akartam felszállni erre a vonatra. Megint kíméletlenül őszinte leszek, még akkor is, ha ezzel bajt hozok a saját fejemre, de őszintén szólva nem tartottam sokra a ’youtubereket’ úgy gondoltam, hogy sem sok ész, sem sok tehetség, sem sok munka nem szükséges ahhoz, hogy valaki leüljön egy kamera elé és kifesse a körmét vagy kisminkelje a már amúgy is szétsminkelt arcát vagy hosszan beszéljen hatalmas dekoltázzsal és ajkakkal a semmiről, egy napjáról, aminek háromnegyedét a konditerem teszi ki, ahol természetesen profi kamerák követik minden mozdulatát. Elég cinikusan hangzik tudom, szégyellem is kicsit magam ezért, főleg, hogy ez a véleményem azért azóta sem sokat változott. Ami viszont változott, hogy én ezzel azonosítottam a YouTube-ot, ami hiba volt. Erre akkor döbbentem rá, amikor elromlott itt Madeirán a vadonatúj Bosch mosogatógép. A szerelőt lehetetlenség volt elérni és a YouTube-on talált videó alapján, ahol egy srác lépésről lépésre vezetett minket, a férjemmel együtt sikerült megjavítanunk. Itt szerzett egy nagyon jó pontot nálam a Youtube, rájöttem, hogy olyan tartalmat is lehet gyártani, ami hasznos lehet más emberek számára, amivel segítek, ez viszont lássuk be, végső soron az én utam, a fő célom! Akármilyen furán hangzik én jogász is ezért akartam lenni. Meg akartam váltani a világot, emberi jogokért harcolni, kiállni nagy eszmék mellett, harcolni az igazságért! Nem tudom mennyire tudjátok még ezt követni, a lényeg, hogy a YouTube-tól való teljes elzárkózásom szépen lassan oszladozni kezdett.  

3. Ehhez jött hozzá egy nagyon híres német youtuber, aki itt él a családjával a szigeten és a lánya az én lányom legjobb barátnője lett. Ők ebből élnek, hatalmas pénzeket keresnek reklámokkal, amikhez a fotókat a különböző termékekkel én csináltam. Ő azzal a projekttel megkereste egy kisebb apartman árát én meg 100 eurót. (Mert még 50 euró kedvezményt is adtam az ismeretségünkre tekintettel. :D ) Az is nyilvánvalóvá vált tehát, hogy ezzel pénzt is lehet keresni, ami nem éppen elhanyagolható szempont, főleg amikor a gyerekek bejelentik, hogy Yale és Harvard egyetemek vannak tervben, amik annyiba kerülnek, amennyink jelenleg nem áll rendelkezésre. Sem a stúdióm, sem a blogom nem termel annyit az egyetemi alapba, hogy akár egy évet ki tudnánk csengetni. Mivel a jogász karrierem, amire az életemet tettem fel, otthon maradt, azóta csak kerestem az utamat, hogy az anyaság és feleség szerepen túl ki is vagyok akkor, ha jogász többé nem lehetek. 

4. Egy szigeten élek, ahová 39 évesen költöztem, nem ismertem senkit, nem voltak barátaim, a kapcsolatot a külvilággal a blogomon keresztül tartottam. Írtam sokat Madeiráról, de a legszebb szavak sem voltak elég szépek ahhoz, hogy visszaadják Madeira szépségét. Sokszor kérték, hogy mutassam is meg, amit először az instán reel-ek formájában tettem meg majd belinkeltem a blogra. Itt már elkezdtem vegyíteni az írást kisebb videókkal. 

5. Ebben az időszakban, innen Madeiráról, elvégeztem egy forgatókönyvírói tanfolyamot, ami közvetve kis betekintést engedett a filmgyártásba. A vizsgára kidolgozott karakterrel, kész filmötlettel kellett előállnom. A főhősöm Pedro lett, egy madeirai halászember, aki súlyos belső vívódással küzd. (Itt elolvashatjátok a vizsgaanyagomat) Magával ragadott ez a világ, amit tetézett, hogy ezen a nyáron jártunk Hollywoodban és az Universal Studios-ban tett látogatásunk mély nyomott hagyott bennem. Ezután már egyre inkább azt éreztem, hogy a reel-ek világából ki kell lépnem, szeretnék nagyobb videókat csinálni! Újabb lépés a YouTube felé.  

6. Madeira és az amerikai utak annyi szépséget, érdekességet tártak elénk, hogy égett bennem a vágy, hogy megmutathassam ezt mindenkinek, de főleg olyanoknak, akiknek nincs lehetősége eljutni ezekre a helyekre. Ezt a vágyamat a gyerekkorom táplálta, amikor ámulva ültem a tv előtt világjáró magazinokat nézve, amiken keresztül olyan helyekre jutottam el, mint Thaiföld vagy Mexikó, miközben a kisszoba padlóján ültem nyári szünetben, egy eldugott kis faluban, ahol ez a jobb napok közé tartozott. Rosszabb napokon mennem kellett mamáékkal kapálni a végeláthatatlan krumpliföldekre kánikulában. Az egyetlen, amit ott nézhettem, a délibáb rezgése volt a horizonton. Azt gondolom, hogy ilyen gyerekek most is vannak, ilyen műsorok, amik a világ szépségeit mutatják be, viszont nincsenek. Pedig ezek nekem akkor a világot jelentették mert megmutatták, hogy vannak jobb helyek, mint ahol én élek. Szóval az is viszonylag egyértelműen körvonalazódott, hogy milyen típusú filmeket szeretnék készíteni, ha rászánnám magam. 

7. 3 különböző generáció segített meghoznom a végső döntést. Ez érdekes lesz, még nem tudom hogy fogalmazzam meg, hogy érthető legyen. A nagyszüleim neveltek, nem a szüleim, ami azt jelenti, hogy az értékek és az útravalóm, amit tőlük kaptam, az egy generációval korábbi. Ennek jelentősége van, mert én ezáltal, egy sokkal földhözragadtabb világból jöttem, mint a kortársaim. Emlékszem mama küzdelmére, amikor bejöttek a mobiltelefonok. Türelmetlenül tanítottam neki, hogy a zöld gombbal kell felvenni ha hívom, nem a pirossal. Képes volt tízszer kinyomni mire egyszer felvette, mikor hívtam. Akkor is véletlenül mert utána még nyomkodott 2 percig mindent, miközben én hallóztam. Nem is akarta megtanulni, megegyeztünk, hogy majd hívom az otthonin, nem számít, hogy sokkal drágább. Ezt most csak azért írtam le, mert ez jutott az eszembe, amikor a lányom, aki egy újabb generáció és már az okostelefonok és közösségi média világába született, megpróbált meggyőzni arról, hogy az írás és a videózás nem zárja ki egymást. Nem is biztos, hogy más közönség, mert ha olyan a tartalom amit értékelnek olvasóként, azt értékelni fogják nézőként is és fordítva. Haladni kell a korral. Úgy döntöttem tehát, hogy én haladni fogok a korral. 

Azt hiszem, hogy sikerült mindent összeszednem, ami a youtuberré válásom folyamatában szerepet játszott, bár ezt a szót még mindig nem szeretem, de nevezze mindenki ahogy akarja. Már nem félek tőle, nem szégyellem, nem bántja az egómat, lebontottam a ketrecemet. Megtaláltam a témámat, amit a gyermeki énem sugallt, gyönyörű helyekre viszem el azokat, akik ezt nem tehetik meg, hasznos információkat osztok meg a Madeirára utazókkal, segítségére vagyok azoknak, akik ideköltöznek és mindezek által én is újra hasznosnak érzem magam a négy falon túl is. Átléptem a saját korlátjaimat, tanulom az új technikákat, szoftvereket, hogy minőségibb, élvezhetőbb videókat hozzak hétről hétre. Ne maradjak le ebben a túlhajtott világban, hanem haladjak a korral és jó példát mutassak a gyerekeimnek, hogyha majd eljön az idő, ők könnyebben és bátrabban lépjenek a haladás útjára, mint én tettem.  

Az Abigélet nevű csatornám egyébként több mint 5000 feliratkozót eredményezett 1 év alatt, ami szép eredmény, tekintve, hogy a nagy youtuberek azt mondták, hogy 1-3 év alatt érem majd el az első ezer feliratkozót, ami jónak számít, legyek türelmes. Én sosem voltam türelmes, hajtottam és tanultam hogy minél gyorsabban fejlődhessek. Részese akartam lenni ennek az új világnak, aminek köszönhetően sokkal szélesebb réteget érhetek el. A miért éppen Madeira című írásom a blogon 1664 megtekintést ért el, az azonos című YouTube videóm, több mint 32.000-et. A Funchalról szóló írásom 679 megtekintést ért el egy év alatt, a videóm több mint 20.000-et 2 hét alatt.

Összegzésképp elmondhatom, hogy örülök, hogy megtettem ezt a lépést. Újra be mertem lépni valahová, ami felé nyíltak az ajtók. Bár jó sokáig tartott észrevennem, de így visszatekintve egyértelműen erre voltam terelve.  Sokan írtak YouTube-on, hogy ők a blogról jöttek és folyamatosan látom, hogy jönnek a blogra új feliratkozók a youtuberól, ami segített nekem is visszatérnem ide. A lányomnak igaza lett, az egyik nem zárja ki a másikat. Most, hogy újra leültem írni, érzem, hogy mennyire hiányzott. Ígérem, hogy mostantól sűrűbben jelentkezem! Meg fogom találni az egyensúlyt a kettő között. Az első év nagyon kemény volt, de mindez amit itt leírtam, csak a döntés meghozataláról szólt. Ami ezután következett, nehézségek, buktatók, a tanulás, a kemény munka, amivel egy videó prezentálása jár hétről hétre, továbbá, hogy mit adott nekem a Youtube, mit tanított nekem a programokon és a technikai dolgokon kívűl, az életről, az emberekről, saját magamról, az már egy következő írás témája lesz. 

Iratkozz fel a hírlevélre és tarts velem legközelebb is.

Puszi, ölelés,  

Abigél