Az anyaság a legbonyolultabb, de legszebb kaland

Gyakran csak a rózsaszín felhőkről, a tökéletes pillanatokról és a feltétel nélküli szeretetről beszélünk. De mi, anyukák, tudjuk hogy az anyaság a világ legbonyolultabb, legmegterhelőbb, ugyanakkor a legcsodálatosabb és leginkább kifizetődő utazása. Ez nem egy sprint, hanem egy maraton, tele váratlan kanyarokkal. 

Amikor a valóság találkozik az elvárásokkal 

Korábban azt gondoltuk, hogy mi mindenkinél jobbak leszünk, mi majd mindent tökéletesen csinálunk, a mi gyerekünk majd átalussza az éjszakát, nem leszünk soha fáradtak és biztos, hogy mi sosem kiabálunk a gyerekkel. Olyan könnyű volt akkor okoskodni, mikor még el sem tudtuk képzelni milyen kihívásokkal szembenéznünk. Anyukaként viszont már tudjuk, hogy a valóságban a gyereknevelés néha jóval megerőltetőbb, mint azt korábban gondoltuk.

Folyamatos multitasking: Egyik kezeddel főzöl, a másikkal a gyereket tartod, miközben a lábaddal a kiborult legót tolod félre. 

Szülői bűntudat: Bármit teszel, mindig ott motoszkál a fejedben, hogy vajon eleget teszel-e, jól csinálod-e, vagy épp ez a legrosszabb döntés a világon.  

Fáradt vagy, nincs időd magadra: Néha úgy érzed, megszűntél létezni, nincs öt perced egyedül még a WC-n vagy a kádban sem, nincs egy tányér étel ami csak a tiéd és a legvadabb vágyad egy kiadós alvás.

Arról nem is beszélve, hogy az anya szerep egy időre felülír minden addigit és már magad sem tudod, hol van a nő, a feleség, a karrierista a képletben.

Ez a folyamatos egyensúlyozás az, ami az anyai létet annyira embert próbálóvá teszi. Mégis, a legszebb pillanatok is ezekben a káoszban születnek.

Amikor a szeretet mindent felülír

Mert amikor a legnehezebb pillanatokban átölel a gyermekem, vagy amikor egy hosszú nap után odabújik, megnyílik és mesélni kezd, minden fáradtság eltűnik. Hevesebben ver a szív, melegség járja át a testet és csak a földöntúli boldogság marad. Az anyaság maga az élet legnagyobb szerelmi története. Egy utazás, amely során nem csak a gyerekeinket neveljük fel, hanem mi magunk is folyamatosan fejlődünk és tanulunk a feltétel nélküli szeretetről. 

Amikor megszületnek, megtanuljuk hogyan legyünk anyukája egy csecsemőnek. Mire belejövünk, máris van egy mászó, totyogó gyerekünk és nekünk meg kell tanulnunk ezt is kezelni. Hamarosan elkezdi az ovit, új világ kezdődik, de amint belemelegedtünk máris egy iskolás kezét fogjuk. Ezek az új életszakaszok új anyukát kívánnak, új kihívásokat állítanak elénk és senki sem figyelmeztet bennünket, hogy az addigi módszereink elavultak, már nem működnek többé. Nekünk kell újra és újra megtanulnunk alkalmazkodni a helyzethez és a megfelelő mederben tartani az eseményeket.

Hiába számolsz háromig egy kamasznak, ha kinevet, mert már tudja, hogy nincs következménye. Más módszerekhez kell folyamodnod, hogy elérd, amit akarsz, de úgy, hogy közben ne utáljanak meg és továbbra is közel engedjenek magukhoz. Aki tudja, tudja... Ilyenkor pengeélen táncolsz! A gyerekeidért harcolsz a hormonjaik ellen úgy, hogy a sajátjaid sem biztos, hogy a te oldaladon állnak még. Talán ez a legnehezebb része, de lehet csak azért, mert én most épp itt tartok. Az biztos, hogy az utam anyaként itt nem ér véget.

Még nem tudom milyen lesz, amikor felnőnek, kirepülnek, saját családot alapítanak és unokákkal ajándékoznak meg. Én pedig kezdhetek majd mindent előlről. Hiszen meg kell majd tanulnom jó nagymamájának lenni egy csecsemőnek, totyogónak, ovisnak...

Ti melyik szakaszban vagytok épp?

Írjátok meg,

Ölelés,

Abigél