Az anyaság csodája: A legbonyolultabb, de legszebb kaland

Az anyaság. Ez a szó mindent elmond, de mégis keveset. A társadalmi diskurzus gyakran a rózsaszín felhőkről, a tökéletes pillanatokról és a feltétel nélküli szeretetről szól. De, akik benne élünk, tudjuk: az anyaság a világ legbonyolultabb, legmegterhelőbb, ugyanakkor a legcsodálatosabb és leginkább kifizetődő utazása. Ez nem egy sprint, hanem egy maraton, tele váratlan kanyarokkal. 

Amikor a valóság találkozik az elvárásokkal 

Anyukaként tudjuk, mert mindannyian ismerjük a káoszt, hogy a valóság messze áll a reklámoktól. A gyereknevelés a következőket is jelenti:

• Folyamatos multitasking: Egyik kezeddel főzöl, a másikkal a Zoom-hívásban vagy, miközben a lábaddal a kiborult legót tolod félre. 

• "Szülői bűntudat": Bármit teszel, mindig ott motoszkál a fejedben, hogy vajon eleget teszel-e, jól csinálod-e, vagy épp ez a legrosszabb döntés a világon.  

• Fáradt vagy, nincs időd magadra: Néha úgy érzed, megszűntél létezni, nincs öt perced egyedül még a WC-n vagy a kádban sem, nincs egy tányér étel ami csak a tiéd és a legvadabb vágyad egy kiadós alvás.
  

Ez a folyamatos egyensúlyozás az, ami az anyai létet annyira embert próbálóvá teszi. Mégis, a legszebb pillanatok is ezekben a káoszban születnek.  

Csoda és szerelem 

Amikor a legnehezebb pillanatokban átölel a gyermekem, vagy amikor egy hosszú nap után odabújik, megnyílik és mesélni kezd, minden fáradtság eltűnik. Hevesebben ver a szív, melegség járja át a testet és csak a földöntúli boldogság marad. Az anyaság maga az élet legnagyobb szerelmi története. Egy utazás, amely során nem csak a gyerekeinket neveljük fel, hanem mi magunk is folyamatosan fejlődünk és tanulunk a feltétel nélküli szeretetről. 

Amikor megszületnek, megtanuljuk hogyan legyünk anyukája egy csecsemőnek. Mire belejövünk, máris van egy mászó, totyogó gyerekünk és nekünk meg kell tanulnunk ezt is kezelni. Hamarosan elkezdi az ovit, új világ kezdődik, de amint belemelegedtünk máris egy iskolás kezét fogjuk. Ezek az új életszakaszok új anyukát kívánnak, új kihívásokat állítanak elénk és senki sem figyelmeztet bennünket, hogy az addigi módszereink elavultak, már nem működnek többé. Nekünk kell újra és újra megtanulnunk alkalmazkodni a helyzethez és a megfelelő mederben tartani az eseményeket. Hiába számolsz háromig egy kamasznak, ha kinevet, mert már tudja, hogy nincs következménye. Más módszerekhez kell folyamodnod, hogy elérd, amit akarsz, de úgy, hogy közben ne utáljanak meg és továbbra is közel engedjenek magukhoz. Aki tudja, tudja... Ilyenkor pengeélen táncolsz! A gyerekeidért harcolsz a hormonjaik ellen úgy, hogy a sajátjaid sem biztos, hogy a te oldaladon állnak még. Talán ez a legnehezebb része, de lehet csak azért, mert én most épp itt tartok. Az biztos, hogy az utam anyaként itt nem ér véget. Még nem tudom milyen lesz, amikor felnőnek, kirepülnek, saját családot alapítanak és unokákkal ajándékoznak meg. Én pedig kezdhetek majd mindent előlről. Hiszen meg kell majd tanulnom jó nagymamájának lenni egy csecsemőnek, totyogónak, ovisnak...

Ti melyik szakaszban vagytok épp?

Írjátok meg,

Abigél