Brooklyn, Staten Island

Örömmel jelentem, hogy sikerült hozzáigazodnunk az itteni időzónához. Tegnap már átaludtuk az egész éjszakát, úgyhogy végre kipihentük magunkat. Most itt este 10 van és még nem vagyunk fáradtak, pedig otthon éjjel 4 van :). Valószínűleg mindnyájan az igazak álmát alusszátok, úgyhogy csak csendben mesélek :). Tegnap megmásztuk a Rockefeller Centert. 67 emelet, na jó lifttel mentünk és kb. 5 másodperc alatt... Egyszer pukkant a fülem, egyébként nem volt gond. Nagyon szép kilátás nyílt fentről Manhattanre.

A legérdekesebb volt a Central Parkot látni teljes egészében a felhőkarcolók által körülölelve. Miután kicsodálkoztuk magunkat, na meg csináltunk egymillió képet, eldöntöttük, hogy látni szeretnénk az óceánt, úgyhogy felkerekedtünk és elindultunk Coney Islandre, ami Brooklyn legdélebbi részén lévő partszakasz, New York leghíresebb strandja. A metró kivisz egy óra alatt, de mi vagányak vagyunk és látni akartuk Brooklynt is, úgyhogy buszra szálltunk. 3 és fél óra múlva megérkeztünk. Nagyon örültünk neki...

Az utazás, végig hosszában egész Brooklynon, bár hosszú volt, de így bepillantást nyertünk ennek a városrésznek egy hétköznapjába. Úgy tudnám érzékeltetni, mintha Pest belvárosából elmennél Nyíregyházára. Kicsiben megy a nyüzsgés, van minden, amire szükséged lehet (kivéve zselés körömlakkot leszedő folyadék). Abszolút jó érzés volt ott sétálgatni, hála égnek mióta itt vagyunk ragyogó napsütés van. (Kb. egy órát gyalog mentünk, mert a buszokon nagyon durván nyomják a légkondit, Tominak kapar is a torka.) A parton ránk sötétedett, úgyhogy visszafelé nem vagánykodtunk, felültünk a metróra, ami vagy a föld alatt, vagy fölötte pár emelettel megy és pontosan egy óra alatt hazahozott, de ott is szétfagytunk a légkonditól. Aztán kimentünk újdonsült magyar barátainkkal meglesni a Time Square-t éjjel. Hááát, megint csak leesett az állunk. Konkrétan nappali fényesség van. Ez a város tényleg nem alszik. Elképesztő mennyire nem spórolnak az árammal :)

Kint voltunk éjjel 1-ig, aztán hazafelé vettünk bort, egy boltban. Nem viccelek, az eladó egy fekete 100 kilós kigyúrt fickó akiről nem gondolnád, hogy bárkitől is lehetne félnivalója, de úgy tünt, hogy mégis hisz golyóálló üveg mögött állt, a pénzt úgy kellett odaadni, hogy bedobod egy lyukon, elhúz egy belső ablakot, kiveszi, és a visszajárót kidobja neked! Ha Ö így parázik a bűnözőktől, számomra világossá vált, hogy nekünk is igencsak kéne... Talán már nem kéne ilyenkor kint lenni és főleg metrózni, de végülis ezért mentünk többen.. Végül hazaértünk épségben. Reggelre viszont bedurrant a sok mászkálástól a térdem, Tominak meg a torka a tömegközlekedési eszközökön túlzásba vitt légkonditól... na kössél kompromisszumot. Ezért arra a konszenzusra jutottunk, hogy ma sem nem sétálunk sokat sem nem metrózunk sokat. Lebuszoztunk tehát Manhattan dél csücskébe, hogy komppal áthajózzunk Staten Isladra és ha tegnap Brooklynt, akkor ma Staten Islandot hódítjuk meg. Végülis minden napra jut egy városrész. Jah, és nem utolsó sorban rájöttünk (pontosabban Tomi rájött), hogy többféle komp közlekedik. Mennek a turistákat szállító drága kompok a szabadságszoborhoz, amikre mellesleg napokkal előre meg kell venni a jegyet és így is több órát állnak sorba, hogy feljussanak a kompra, meg mennek az ingyenes helyi járatok, amivel egyébként a hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt-ban is átmennek, és fél óránként közlekednek, kényelmesen felférsz...

Mi ezzel mentünk. A Szabadság Szobor nagyon megindító, főleg visszafelé a naplementében, ahogy csillogott a vízen a fény és a fénysáv végében ott áll rendíthetetlenül, soha el nem zsibbadó karral tartja a fáklyát, azért nem egy utolsó látvány, élmény... Kicsit el is érzékenyültem,

Olyasmi érzés fogott el, amit a Word Trade Center helyén éreztem, amikor láttam az épülő új tornyot, ami nagyobb és erősebb lesz, mint amit leromboltak és már nyoma sincs romoknak. Nem siránkoznak, jajgatnak, sajnálják magukat, hanem felállnak, megrázzák magukat és mennek tovább. Eltakarítják a romokat, építenek újat, még nagyobbat, még szebbet. Ez az én lelkemet úgy megmelengeti, olyan jó ezt látni. Itt tényleg azt érzi ember, hogy bármire képes, bármit elérhet. Bárki lehet ünnepelt sztár is. Erről egy sztori: A Rockefeller Center tetején vártuk a liftet lefelé. Csoportokban engednek, két lift van, két liftkezelő fiúval, aki ha feljött a lift és kiszáll egy csoport, elhúzza a kordont és beenged egy csoportot lefelé. A liftkezelőnk látta, hogy már mindjárt felér a lift, 60. 61. 62. emelet végig látszott hol jár, szólt, hogy visszaszámol öttől, és ha egyhez ér kezdjünk el tapsolni. Visszaszámolt, elkezdtünk tapsolni, pont kinyilt a liftajtó és a csoportot az fogadta, hogy ünnepeljük őket! Mindenki tapsolt, kurjongatott, akik jöttek ki először ledöbbentek, majd óriási mosolyok, nevetés és ők is tapsoltak füttyentgettek. Vették a poént. Ez eszméletlen jó volt. Senkinek nem kellett kétszer mondani, mit kell csinálni. Mindenki benne volt a hülyeségben és tényleg csak egy kis hülyeség, de állítom, hogy mindenki napját feldobta. Na, vissza a komphoz. Átértünk Staten Islandre, szereztünk busztérképet, mentünk párat és egyszer csak elénk tárult a tipikus amerikai kisváros. Leszálltunk és bár nem akartam sétálni, egyszerűen csak mentem... mentem, mert nem bírtam betelni a látvánnyal. Az egész délutánt ott töltöttük!! Közben pedig az egész életemet elképzeltem ott. Fából készült, dupla teraszos, kis házikók, a teraszokon hintaszékek, ülőgarnitúra, virágok a házak előtt, iskolabuszok jönnek mennek,

kosárpalánk a garázs előtt, a hátsó kertben grillezők... Istenem, nagyon jó levegő, virág illat, csend, béke, nyugalom, csak a mókusok rohangálnak :) Az emberek mosolyognak, integetnek, szóba elegyednek veled. Az egyik teraszon kis bácsi újságot olvasott, látta hogy fotózunk, integetett, behívott minket, sörrel kínált, le is fotózott a saját teraszán. Hát el voltam képedve. Tomi is nagyon élvezi, olyan otthonosan mozog itt, mintha mindig is itt élt volna. Van már mindenhova térképünk, tud mindent, én csak megyek utána, mint egy kiskutya :). Többnyire nem is értem hova hogy kerülök, csak követem :) Tett 100 dolcsit a tárcámba, meg a szálloda címét, hogyha elvesznék, akkor fogjak taxit, mondjam a címet és otthon találkozunk :) Tündibündi. Holnapra a Central Park van betervezve, meg kigyűjtöttünk pár Szex és New York helyszínt :) megkeressük Carrie Bradshaw lakását. Hamarosan újra jelentkezünk!

Puszi, ölelés

Abigél