USA Road Trip 8.

Syracuse-i horror éjszaka 

Ugye emlékeztek még, hogy a Niagara Falls-ban töltött luxus szálloda árát kompenzálni szerettük volna. Na ez Torontoban nem sikerült. Az árak a new yorki árakkal azonos színvonalon voltak. 

Úgy döntöttünk, hogy az Ontario tavat körbe autózzuk és nem Buffalo felé, hanem Syracuse felé térünk vissza New Yorkba.  Ami azonban túl hosszú, 7 órát nem szerettünk volna egyhuzamban vezetni ezért kinéztünk Syracuse-ban egy elég olcsó szállást, aminek ennek ellenére szuper jó értékelése volt. Már itt gyanúsnak kellett volna lennie.

Egy tipikus amerikai, kertvárosi faházról van szó, ami itt az USA északkeleti részén nagyon elterjedt, nem is nagyon látni mást. Mi még csak filmekben láttunk ilyeneket és nagyon kíváncsi voltam, hogy hogy néz ki belülről.

Nem számítottam semmi luxusra, nem is az volt most a lényeg, hanem hogy picit átéljük ezt a faház feelinget. Azt hittem mókás lesz, de mikor bekanyarodtunk az utcába, már nem volt kedvem mosolyogni. Láttátok a Fogságban (Prisoners) című thrillert? Pontosan ugyanolyan utcába érkeztünk, és ugyanolyan faházakról beszélek, amik abban a filmben vannak. Konkrétan utánanéztem, hogy nem itt forgatták-e. Ugyanaz a hangulat telepedett rám, csak ez a borzongás otthon a biztonságos kanapéról egészen más, mint élőben. Picit féltem, mert úgy éreztem, hogy mivel ez nem egy hotel, csak egy ház az út szélén, ki vagyunk szolgáltatva itt bárminek, ami egy amerikai filmben megtörténhet. Betörés, gyerekrablás, sorozatgyilkosok... soroltam magamban a lehetséges horror kimeneteleket. Ezenkívül nem ismerjük a szomszédokat, ki tudja mit gondolnak arról, hogy ez a ház folyamatosan ki van adva, nem zavarja-e őket az esetleges hangoskodás és nem fognak bármiféle korábban felgyülemlett frusztrációt épp most rajtunk levezetni.

Tudom, hogy ezek fura gondolatok, próbáltam is megszabadulni tőlük és a jó dolgokra koncentrálni. Jelen esetben ez javarészt a pénz volt, hiszen a két éjszaka, amit itt foglaltunk, fele annyiba se került, mint egy éjszaka abban a panoráma hotelben a Niagaránál.

A ház egyébként takaros volt, de régimódi. Azt gondoltam, hogy ezek a Fából készült házikók úgy vannak megcsinálva, hogy ezt belülről nem lehet érzékelni. Hát itt lehetett. Nyikorgott minden.  A padló, a lépcső, még a falak is, ha nekidőlt az ember. Az már biztos, hogy ide senki sem fog éjszaka csendben beosonni, nyugtáztam magamban, csakhogy lássátok, hogy tényleg próbáltam a jó dolgokra koncentrálni.

A bútorok viszonylag modernek voltak. Sárga IKEA fotelekkel és kanapéval próbálták feldobni a nappali részt, ahol a központi szerepet a kandalló kapta, meg a fölötte falra rögzített hatalmas tévé Netflix, Amazon Video, Disney plus, Apple  elérhetőséggel. A konyha is mindennel fel volt szerelve, de valahogy nem támadt kedvem főzőcskézni ott. A fürdőszoba elég leharcolt volt,  nemhogy fürdőzni nem támadt kedvem, de még a pipere cuccokat sem szívesen pakoltam ki.

Mindent egybe vetve nem akartunk sok időt tölteni a házban, mert valami olyan nyomasztó érzést keltett, amit bár kimondatlanul, de mindannyian éreztünk.

Biztos, hogy soha, de soha nem élnék egy ilyen házban. Erre Tomi utólag, amikor már messze mögöttünk hagytuk az egész storyt csak annyit mondott, hogy „és te még nem is jártál a pincében”. Ő ugyanis járt. Ott nem mondta el nekem, mert tudja, hogy irtózom az ilyen helyektől. Nem tudom mit láthatott, mert nem mondja el, de szerintem most már ő is irtózik.

Annyit elmondott, hogy azért ment le, mert nagyon megijedt attól, hogy valaki mászkál ott lent, de utólag rájött, hogy az emeletre vezető lépcső nyikorgása volt az, amit hallott, mert valahogy az egész egy légtér volt a pincével. Nem is akartam és akarok a mai napig többet tudni erről.

A lényeg, hogy ilyen állapotban köszöntött ránk az este. A gyerekek kiválasztották a szobáikat, 3 szoba és egy fürdőszoba volt a felső szinten. Mindenkinek jutott külön szoba, aminek akkor még nagyon örültünk. Fáradtak voltunk, így viszonylag hamar elnyomott az álom mindenkit. Rajtam kívül.

Én figyeltem minden neszre és egyre jobban elhatalmasodott rajtam az érzés, hogy mennyire kiszolgáltatott helyzetben vagyunk, egy idegen országban, egy idegen városban, aminek a nevére sem emlékszem, egy idegen házban, ami ki tudja kié, hisz mi nem találkoztunk senkivel, csak a kódot ütöttük be, amikor megérkeztünk, amit előzőleg emailben kaptunk.

Apropó kód... vajon hány ember tudja a kódot... ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben. Minél jobban próbáltam elhessegetni őket, annál erősebben sújtottak le rám. Szerencsére volt Netflix így a jó öreg gondolatűző technikámhoz folyamodtam, amit még az egyetemen fejlesztettem ki, ha a vizsgaidőszakban nem tudtam elaludni, mert nem sikerült kikapcsolni az agyam.

Kikerestem az egyik kedvenc filmemet, ami jó érzéseket kelt bennem és mindig megnyugtat. Tom Hanks és Meg Ryan lett a befutó páros. Így hamarosan sikerült édes álomba szenderülnöm a Szerelem hullámhosszán közepe táján, amikor Meg Ryan éjjel a konyhájában egy mozdulattal hámozta meg az almát, miközben Tom Hanks-et hallgatta a rádióban.

A következő pillanatban, éjjel kettő körül visításra ébredtem! A kisfiam szobájából jött, fénysebességgel ott teremtem, bár hirtelen azt se tudtam, hogy hol vagyok. Noel a szoba közepén állt és sírt. Azt mondta, hogy egy óriás szúnyog van a szobában.

Azonnal elindultam vele át a mi szobánkba, de a folyosón valami óriási sebességgel a fejemnek ütközött és megütött! Itt már én is visítottam. Berohantam Noellel a hálószobánkba, addigra már a lányom is megjelent visítozva, bár ő még nem tudta, hogy miért visítunk, de gondolta, hogy jó okunk lehet rá az éjszaka közepén.

Tominak volt annyi esze vagy ideje nem tudom, mert minden nagyon gyorsan történt, szóval maradjunk abban, hogy volt annyi lélekjelenléte, hogy villanyt kapcsoljon. Én a gyerekekkel a hálószobában maradtam és bezártam az ajtót. Tomi hősiesen kint maradt felmérni a terepet.

Mivel én váltig állítottam, hogy valami nagyon a fejemnek ütközött, ami biztos, hogy nem szúnyog, hanem inkább valamilyen madár, így keresgélt egy ideig, majd megérkezett a hírrel, hogy az bizony sem nem szúnyog, sem nem madár, hanem egy Denevér! (Batman!  Hát persze, mondtam én, hogy ki voltunk szolgáltatva mindennek, ami egy amerikai filmben megtörténhet.) De gyorsan megnyugtatott, hogy bent a szobában biztonságban vagyunk. Ahogy ezt kimondta, a denevér a semmiből ott termett és őrült sebességgel kezdett körözni a szobában és mindennek nekiütközött, aminek csak lehetett. Beleértve ebbe minket is, akik a lepedő alatt sikítoztunk tovább mert néha fejünknek, néha a fencinknek csapódott neki.

Tomi hősiesen a szoba közepén ugrándozva kurjongatott és egy törölköző segítségével próbálta kifelé terelni a szobából a nyitott ajtón és ablakon, amit időközben kinyitott. 

Körülbelül 20 percig küzdött, mire sikerült neki.

Közben többször elfáradtak mind a ketten és a denevér emiatt leszállt ide-oda kipihegni magát. Ilyenkor Tomi alaposan szemügyre tudta venni és megállapította, hogy nagyon, de nagyon cuki. Lényegében olyan, mint egy kisegér, amikor a nagy szárnyait visszahúzza, tulajdonképpen egészen picike. A gyerekek ki-ki kukkantottak a lepedő alól és szemügyre vették egy-egy pihenő alkalmával, de aztán újra visítozva visszamenekültek hozzám, bár már nem éppen a félelemtől, hanem egyre inkább játékból visítoztak.

Amikor Tomi végre kitessékelte az ablakon, gyorsan bezártunk mindent, de ezúttal az ajtó alatti rést is betömtük az ominózus törölközővel, mert úgy véltük, hogy ott jöhetett be legutóbb is.

Az éjszaka hátralévő részét, egy ágyban töltöttük mind a négyen összebújva.

Reggel fénysebességgel elhúztunk onnan, bár nem mentünk messzire, mert találtunk egy szórakoztató központot, nevezetesen a Destiny USA Mall-t, ahol aztán három napot még eltöltöttünk.

Ennek a horror éjszakának köszönhetően viszont újra megszálltunk egy Tru by Hilton hotelben és tagok lettünk a Hilton Group-nál, ahol pontokat gyűjtünk az éjszakákkal és mivel utólag elfogadták a Baltimore-i éjszakáinkat is, máris kaptunk egy bónusz éjszakát itt. A horror ház után felüdülés volt ebben a szuper modern új szállodában lenni újra, ami nem rég nyílt Syracuse-ban és jelenleg is rengeteg épül szerte az USA-ban.

Mi ezután nem kockáztatunk többet, ezektől a szállodáktól pontosan tudjuk, hogy mit várhatunk, mert tökéletesen egyformák mindenhol. Új, színes, modern, friss, padlószőnyeg és antik bútor mentes, megfizethető, úgyhogy mi innentől kezdve ezekben fogunk megszállni, ha az USA-ba jövünk. Szerencsére van Orlandóban és Floridában is, ezekről most a nagy meleg és a hurrikán szezon miatt lemondtunk és inkább észak felé vettük az irányt. De legközelebb a megfelelő évszakban meg sem állunk Orlandoig és bevesszük Disney World-ot és az Universal Studiokat is.