Central Park, Harlem

Ebben a kis beszámolóban főként a Central Parkban és a Harlemben szerzett élményeinket írom le. Úgy bizony megint vagánykodtunk és elmentünk Harlembe, de még élünk, mert írok róla, úgyhogy nyugi. Először a Central Park jön. Ami nekünk elsőre beugrik róla, hogy rengeteg mókus van. De komolyan, nagyon sok! Kb. mint nálunk a szúnyog a ligetben vagy a Rómain. Nagyon édesek, odajönnek hozzád, ismerkednek, kaját kunyiznak, aztán a vakutól megbolondulnak és feltűznek egy fa tetejére vagy összeverik a haverjukat :). Balhés kis jószágok...

Bocs, egy kis kitérő: épp az "Én, a kém" megy a háttérben angolul az itteni HBO-n és ezt Magyarországon forgatták, láttuk a Szabadság hidat, Lánchidat, felcsendült pár magyar szó (amit feliratoztak :) és az ez legalább szex bébi című nagyszerű magyar, azt hiszem emergency house szám :) Tök jó. Eddig ezek fel sem tűntek, pedig már láttuk párszor. Na de vissza a parkba. Óriási, van benne négy tó, lényegében nagyban olyan, mint a Városliget. Semmi extra nincs, leszámítva az érzést, hogy ott állsz azon a hídon, ahol megannyi sírós, csöpögős, romantikus filmjelenetet vettek fel :)

De ezt csak az én fajtám érti. Az akciófilmek kedvelői nyilván nem itt nosztalgiáznak. Ami másodjára beugrik, hogy itt vannak a jó nők! Eddig szinte csak nagyseggű, kissé vagy nem kissé elhízott, slampos nőket láttunk. Valamelyik nap azon röhögtünk, hogy a metrószépségversenyt magasan megnyernénk, annyi rossz arc van. Ha elég tökös lennék vagy elég jól tudnék futni lefotóznék egyet-kettőt, de sajna kettes voltam tesiből. Bár így, hogy ma voltunk Harlemben kicsit átértékelődött bennem a rossz arc fogalma. Na mindegy a Central Parkban vannak a jó csajok és futnak. Tömegesen. Többsávos út van külön erre és több sáv külön a bringásoknak és megint külön a gyalogosoknak. Ja és nem utolsó sorban egyirányú az összes forgalom. Erre mi a végén jöttünk rá és természetesen végig forgalommal szemben mentünk. Amúgy 5 méterenként ki van írva, de ki nézi mi van kiírva hangyányi betűkkel amikor a Central Parkban van életében először? Nem beszélve arról, hogy a fényképező kijelzőjére se fér rá minden :) ...ha értitek. Minden esetre új értelmet nyert a Hősök terén bambuló, bámészkodó, kicsi sárga emberke, szemére tapadt fényképezőgéppel. Na mi pont ilyenek vagyunk itt. Soha többé nem röhögöm ki őket. A Centrál Park után elmentünk és megkerestük Carrie Bradshaw lakását. (Tudjátok a Sex and the City-ből) Megtaláltuk. Biztos sokan mások is megtalálták már rajtunk kívül, mert le volt zárva a lépcső alja és ki volt írva, hogy ez egy magán lakás, ezt tartsuk tiszteletben, ne fotózkodjunk a lépcsőn és ne hangoskodjunk. Rendesen elszégyelltem magam, de azért a lépcső alatt csendben lefotózkodtunk...

ha már idáig eljöttünk. A nap többi részét a szállodában töltöttük. Ma reggel elmentünk a Roosevelt szigetre, ez Queens (ahol mi lakunk) és Manhattan (ahol a felhőkarcolók vannak) között van. Egy icipici szigetecske. Az érdekessége számunkra abban rejlett, hogy innen megy ilyen nem is tudom minek nevezzem, rendes nevén: air tram, levegő villamos. Ez egy piros kapszula, amibe beszállsz és a Queensboro Bridge fölé felvisz, lényegében átrepít Manhattanbe.

Mellékesen helyi járat, a heti jegyünkkel tudtuk használni. Ezt követően úgy volt, hogy múzeumba megyünk. Ebből az lett, hogy lefotózkodtunk a Természettudományi Múzeum előcsarnokában, mert ott van a nagy dínó csontváz :) (az Éjszka a múzeumban című filmből) és a Solomon Guggenheim Múzeum előtt, mert nagyon szép kívülről... biztos belülről is, de olyan szépen sütött a nap, hogy kár lett volna elbújni előle. Amúgy is azt beszéltük, hogy esős napon múzeumozunk. Na egy szó, mint száz eldöntöttük, hogy egy életünk egy halálunk, ha már itt vagyunk elmegyünk inkább Harlembe. (Manhattan északi része, a legveszélyesebbnek mondott városrész) Ilyen szép napsütéses délelőtt csak nem érhet semmi baj. Azért biztos, ami biztos, kinéztünk egy olyan buszt, ami felmegy Harlembe és vissza is jön, körforgalom, le sem kell szállni, majd kifotózunk az ablakon. Útra keltünk, felszálltunk, elindultunk végig felfelé a Central Park mellett. Ahogy mentünk egyre északabbra, úgy fogyott a fehér ember arányosan a buszról és úgy nőtt a feketék száma. Na de nem akármilyen feketék, vágás helye az arcon, karon tetkó, kigyúrt bicepszet nem dugjuk el póló alá, elég az atléta, haja raszta stb. Mereven néztünk kifelé az ablakon, láttuk, hogy kint se jobb a helyzet, egyre többen vannak. Leszállni nagy rizikó lenne, de hála Istennek nem is kell! Ha fent kerüljük a szemkontaktust, majd szépen lassan visszafordulunk és kijutunk élve Harlemből (Istenem miért nem mentünk inkább múzeumba?). Annyit azért érzékeltem, hogy nem vagyunk egyedül, egy másik turista pár hasonló stratégiát agyalt ki, mint mi és a buszt biztonságosnak gondolván, Ők is eljöttek megnézni Harlemet. Azért jó érzéssel töltött el, hogy nem vagyunk egyedül. Vannak még hülyék rajtunk kívül is, nem hal ki velünk az idióta társadalom. Nah, egyszer csak az egyik megállóban leszállt az összes fekete, csak mi maradtunk és az egyébként később kiderült: francia pár. Fellélegeztünk, hogy most már minden oké, láttam Ők is hátra mosolyogtak, összenéztünk és szavak nélkül is egyértelmű volt a megkönnyebbülés. Ekkor hátrakiabált a buszsofőr, hogy LAST STOP!!!! MI VAN??? Én nem akarok leszállni, néma sikoly tükröződött a francia nő szemében, de gyanítom az enyémben is, mert Tomi rángatott, hogy mozduljak már meg. Nem volt választás, le kellett szállni. Leszálltunk. Elindultunk megkeresni a visszafelé induló busz megállóját, mert ez elhúzott, mintha ott se lett volna. A franciák követtek minket, gondolom azt hitték mi többet tudunk. Sajnálom, hogy nem tudtam, nem mertem fotózni, mert így azt hihetitek, hogy túlzok, de becsszóra nem. A legkisebb nő is háromszor vagy inkább ötször akkora volt, mint Tomi!!! Nagyon nagyok! És néznek csúnyán, hogy mit keresel Te ott? Olvastuk az úti könyvben, hogy nem biztonságos környéken inkább viselkedj úgy, mintha helyi lennél. Ne lássák, hogy turista vagy. Ne fotózz, térképezz, bámészkodj. A térképet sem mertük elővenni, nemhogy a gépet. Céltudatosan elindultunk az ellenkező irányba, mintha tudnánk merre van arra. De most komolyan, ki hiszi el, hogy helyiek vagyunk? Még én csak-csak nagy jó indulattal, de Tomit még szolárium sem látta idén a két francia meg elmehetett volna hipóreklámnak, basszus szinte visszavertük a napot. Őszintén mondom, senki nem volt rajtunk kívül fehér. Mindegy, megtaláltuk a buszmegállót vagyis egy másikat, de az mindegy. Nagyon nem akart jönni busz. A megálló mellett volt egy kávézó és egy dollárért egy óriási tejeskávét ittam, normálisan kiszolgáltak, beszélgettünk, a kávé szuper volt. Megjött a busz, felszálltunk a legvégébe. Kis idő múlva felszállt egy nagyon rossz arc, közvetlenül előttünk ült le és ivott. Erős pia szagot árasztott. Megint elszállt a bátorságom, felvettük a mereven nézünk ki az ablakon pozíciót. Mindegy volt. Tomi köhintett, a pasi egyből beszólt neki, hogy tegye a szája elé a kezét. Levette a napszemüvegét, valami folyt a szeméből. Brutálisan nézett ki. Tomi hiába mondta, hogy odatette, vészjóslóan nézett és elkezdett valamit emelt hangon beszélni, én úgy tettem, mintha megérkeztünk volna és szóltam Tominak, hogy jöjjön. Leszálltunk. Ismét. Mindenem remegett, nem viccelek. Újfent a gettóban voltunk. Lesétáltunk vagy három megállót, aztán felszálltunk a következő buszra. Kijutottunk, de nem maradt kellemes emlék a kávén kívül... Visszatérve Manhattanbe felkerestük Little Italy-t, Olasz negyednek nevezném, sok-sok pizzeria jellemzi :)

fincsi fincsi pizza illat és tengeri herkentyűk illata keveredik fokhagymával, bazsalikommal. Hmmmm, el is múlt minden bajom, eszembe jutott erről az illat kavalkádról, hogy nyaralok :) Már alig várom, hogy tovább repüljünk és végre a parton süttethessem a hasam és tengeri herkentyűket egyek. Nekem az lesz az igazi pihenés. Még a holnap van hátra itt a big apple-ben :) valószínűleg a bronxi állatkertbe megyünk. Végül is már csak Bronx van hátra és voltunk mindenhol.

Na puszilunk, majd jelentkezünk,

Abigél