Elsö lépések a német életünkben

Az első és legfontosabb elintézni valónk ahhoz, hogy elkezdhessük az új életünket, a lakcímkártya megszerzése volt. Ez szükséges mindenhez, például folyószámlát sem nyithatsz, adókártyát sem kapsz e nélkül. Ezért rögtön az érkezésünk utáni első nap fel is kerekedtünk, hogy beszerezzük. Őszintén szólva én próbáltam kivonni magam a buliból, nem nagyon volt kedvem okmányirodában álldogálni, az eső is esett, Majácska is kis alvóbaba volt még akkor. Na de kifogás ide vagy oda, mennem kellett, mert nem adnak lakcímkártyát, ha nem vetnek rád legalább egy pillantást… szó szerint ezt mondták telefonon Tominak. Mire odaértünk úgy szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna. Fél egy volt, egykor bezár, nem volt kecmec, menni kellett. Gondoltuk nem vesződünk a babakocsi kiszedésével, felállításával, nincs messze a bejárat, úgyhogy ölbe kaptam az alvó gyermekemet, bebugyoláltam egy bujcsival, megvolt a cél, nekilódultunk a zuhogó esőben. Beléptünk az ajtón, nagy üres tér, kis ablaknál kis emberke, tőle megkérdeztük, hol vagyunk, mondta, hogy jó helyen vagyunk, a hátsó udvarba kell mennünk. Na klassz, futhatunk tovább. Persze, hogy az udvar kétszer olyan hosszú volt, mint a táv a kocsitól a bejáratig. Szép látvány lehettünk, ahogy a bebugyolált gyerekkel futottunk az esőben. Mindegy, odaértünk, húztunk sorszámot, 21 ember volt előttünk. A női megérzés, nem hiába tüntettem az ellen, hogy jönnöm kell nekem is. Itt fogom tölteni életem hátralévő részét! De nem így lett, elég flottul ment minden, nem voltunk ott fél óránál tovább! A helyiség úgy nézett ki, hogy fél körben ültek az ügyintézők, külön kis bokszokban, egyszerre vagy tízen dolgoztak. Az információnál megkérdezik miért jöttél, megkapod a papírokat, amiket ki kell töltened, már azokkal mész az ügyintézőhöz. Megcsinálja pikkpakk a kártyádat, már csak ki kell fizetned. Nem kell ám sárga csekkel postára szaladgálni (Hála Égnek!), meg illetékbélyeg, meg ilyenek. Van bent egy automata, kapsz egy kódot, odamész beütöd, kiírja mennyit kell befizetned, bedobod a pénzt, vagy lehúzod a bankkártyád, kidobja az elismervényt, visszaviszed az ügyintézőnek és kész. Majácskám végig aludta az egészet. Hihetetlen, de esküszöm így volt. Meg se rezzent, miközben futottam vele az esőben. Szóval így lett lakcímkártyánk. Folyószámlát, adókártyát és telefont is intéztünk már. Van német telefonszámom. Ezek azonban annyira száraz, eseménytelen sztorik, hogy ha beledöglök, se tudom úgy előadni, hogy számotokra érdekes legyen, szóval legyen elég annyi, hogy van. Amúgy a telefonhoz mégis csak megemlíteném Majácskát, aki úgy nézte a török telefonboltos fickót, aki németül beszélgetett az apjával, hogy számomra most nyert csak értelmet a „néz, mint borjú az újkapura” szólás. Még most is szakadok a röhögéstől, ha visszagondolok. Itta minden szavát ☺. Tátogatta a száját, mintha tanulná a nyelvet. Na a lényeg, hogy telefon is van. Már csak néhány apróság hiányzott. Fodrász, kozmetikus, körmös. Gondoltam, mivel jól bevált a Hamburgi magyarok facebook-os oldal, mert hát ugye bulit nem szerveztek, de azért három nap után csak ajánlottak egy dokit, megint bepróbálkoztam, megkérdeztem, tudnak-e ajánlani magyarokat a szépségiparból. A németek állítólag nagyon bénák ezekhez a dolgokhoz… Na szintén három nap után, ez itt valami bűvös szám, hozzászólt egy nő, hogy kozmetikus őt is érdekelné. Ezzel nem voltam beljebb, de aztán érkezett egy komment, ahol egy magyar fodrász srácot ajánlott szintén egy nő. Azt írta, hogy még nem volt nála, de aranyos srác. Ezzel már kicsit beljebb kerültem és a végén a pont is felkerült az i-re, írt egy pasi, hogy Ő már volt nála és elégedett a munkájával. A baj csak az, hogy a pasi aki írta, tök kopasz. Oké, igen túlzok, van kb. 1 centis haja. Azt azért úgy nagyon nem lehetett elrontani, nem? Na de a lényeg, hogy Ő elégedett. Nem tudom, lehet poénnak szánta. Akkor viszont vicces, jófej fickó lehet. De ezt hogy deríted ki? Visszaírsz valami jó kis poént? És ha mégsem az volt? Akkor Te égsz, mint a Reichstag! Viszont, az a nő, aki írta, hogy kozmetikust Ő is keres, írt nekem privát üzenetet, csak mivel nem az ismerősöm teljesen máshova került a levele (egyéb mappába) és csak most vettem észre. Megírta, hogy Ő egy portugál fiúhoz jár, nagyon ügyes, jó munkát végez, mivel még nem beszélem a németet, felajánlotta, hogy menjek vele 24-én. Én a levelet 29-én olvastam el, azonnal írtam is neki, hogy az együtt fodrászkodós buli technikai okok miatt ugrott, mert csak most olvasom a levelét, de azért nagyon aranyos gesztus volt tőle. Szó szót követett elmondtam, hogy kismama vagyok, mire Ő elárulta, hogy 25 éve fodrász! Itt nem azzal foglalkozik, csak a barátai a haját szokta vágni. Felajánlotta, hogy ha nekem a baba miatt nehézségekbe ütközik, hogy elmenjek, szívesen átjön és levágja a hajam. Én passzoltam a lehetőséget egyelőre, mert nemrég voltam fodrásznál otthon, de Tomi haját jövő héten levágja. Jól összejött nem? Gyűlnek a magyar ismerősök. Még azt nem is meséltem, hogy Tomi volt munkatársa szólt, hogy a rokonai itt élnek és már beszélt is nekik rólunk. Megkerestük őket, nagyon aranyosak, két tündéri gyerkőccel, a nagyobbik 3 és fél éves a kisebbik 7 hónapos. Az anyuka mellesleg körmös, de Ő sem azzal foglalkozik itt. Már voltak is nálunk, nagyon élvezték a gyerekek, meg mi is. Jó érzés, hogy itt vannak, sok segítséget kaptunk tőlük, amit ők már kitapasztaltak, megismertek, azt elmondták. Csak a tudat, hogy itt vannak és nem vagyunk egyedül, nagyon sokat segít. Elmondták, hogy nekik sem volt könnyű, amikor kijöttek, sokáig honvágyuk volt, ezért is segítenek nekünk. Ezt mondta a fodrász csaj is és ezért is ajánlotta fel, hogy átjön, mert emlékszik milyen rossz volt az első pár hónap ismerősök nélkül. Ők tudják, hogy min megyünk keresztül és megértenek, ez egyfajta sorstársakká kovácsol minket. Tomi pénteken kezd az új munkahelyén, valószínűleg bővülni fog ezáltal is az új baráti körünk. De azért nagyon hiányoztok ám. Augusztusban tervezünk hazamenni, majd akkor találkozunk. Addig viszont innen el kell költöznünk, nagy lakáskeresésben is vagyunk, na de erről majd máskor írok, most búcsúzom.

Pá puszi,

Abigél!