Hamburg - Niendorf

Ahogy közeledett a költözés napja, egyre feszültebbek lettünk. Sok minden kérdőjel volt még, például hogy pontosan mit is akarunk kihozni, költöztető céget fogadjunk, vagy oldjuk meg másképp, ki fog összepakolni otthon, ugyanis Tomi nem kapott szabit, stb. Egy-két nap alatt ezekre a kérdésekre többszázezer megoldást találtunk, ami annyit jelent, hogy halvány fogalmunk sem volt, hogy mi legyen, hogyan lenne a legjobb. A költöztető cégek, akiktől árajánlatokat kértünk, nagy segítségünkre voltak abban, hogy eldöntsük, egyedül oldjuk meg a dolgokat, de legalábbis nélkülük…

A végső megoldás az lett, hogy a család egyik fele otthon összepakolt, a barátok kiszállították a cuccainkat (félelmetes, hogy a fél életünk befért egy kisfurgonba) a család másik fele meg itt segített rendet tenni. Nem volt egy könnyű menet. A barátokon kívül kb. mindenkivel sikerült is összetűzésbe kerülni. A mi igazi tortúránk a kulcs átvételekor kezdődött. Aznap Tomi jött csak el, gondoltuk semmi különösebb oka nincs annak, hogy én is jöjjek gyerekestől. Aznap derült ki azonban, hogy a konyha egyik fala időközben lerohadt és eszi a penész. A fickó viszont esküdözött, hogy az még tegnap nem volt ott, biztos csőtörés volt fölöttünk, hétfőre (július 15.) már nyoma sem lesz… Kiderült még, hogy nincs áram, ugyanis Németországban az is úgy működik, mint a net, vagy a tv, különböző szolgáltatók vannak, különböző csomagokkal és Te választasz, hogy kitől rendeled meg. Azt tudtam, hogy egy üres lakásba költözünk be, de mégis fura volt azzal szembesülni, hogy itt az azt jelenti, hogy se áram, se lámpák, se függönykarnis, se semmi. Csupán a nagy fehér falak és a kábelek amik lógtak a plafonból és mutatták, hogy oda kell lámpát vennünk. Sok mindent nem kalkuláltunk bele, amikor tervezgettünk mik kellenek otthonról, mert alapból az ember csak bútorokban gondolkodik, meg egy-két konyhai eszközben. Legalábbis mi így voltunk vele, de mint kiderült amatőrök voltunk. Nem kicsit. Na, mindenesetre, nem csüggedtünk, ami be volt pakolva a furgonba azzal gazdálkodtunk, a többit megvettük. Bár az is érdekes, hogy itt ezt csak szombaton teheted, nem tudom, hogy egész Németországban így van-e vagy csak Hamburgban, de vasárnap nincs nyitva semmi és nem is nagyon csinálhatsz semmit, mert benne van a házirendben, hogy nem zajonghatsz. Szombaton lehet, vasárnap nem. Tehát, ha szombaton sikerült valamit megvenned, azt még aznap össze is kellett (volna) raknod, mert vasárnap nem kopácsolhatsz, szóval lépkedheted át egy hétig a lapra szerelt előszobabútorodat. Ez így leírva egyébként nem tűnik bonyolultnak, de ha hozzávesszük, hogy van egy gyerekünk, akit bárhová megyünk muszáj magunkkal cihölni, mert nincs kire hagyni, akkor már kicsit cifrább a történet. Maja szerintem rájött, hogy a múltkor beköptem nektek, hogy általában induláskor az ajtóban még bekaksizik, úgyhogy új stratégiát eszelt ki. Az összes bútorboltban berotyizott, minden egyes alkalommal! Ahogy megérkeztünk rá 1-2 percre. A Höffnerben még oké, mert van pelenkázó, de a Rollerban nincs, úgyhogy a kanapékon, méregdrága konyhapultokon kellett pelenkáznom, volt, hogy egy alkalommal kétszer is. Szóval ilyen apróságok csökkentették a hatékonyságot. Miután kinéztünk valamit, Tomi minket hazahozott és visszament a cuccért, mert velünk együtt semmi nem fért be. Ez megint csak idő és még utána rakd is össze aznap. Hétköznap munka után ugyanis nyúlfarknyi idő marad ezekre a fürdetés altatás előtt. Nem olyan könnyű mindent abba az egyetlen szombatba beletuszkolni. De mostanra már elég szépen állunk. Természetesen a fehér falak nem maradtak sokáig fehérek, valahogy nem vagyok jó viszonyban velük. Pedig eldöntöttük, hogy a babaszobán kívül nem festünk máshol, mert ha elmegyünk, vissza kell állítani az eredeti állapotot. Aztán vettünk szép narancssárga fürdőszoba szőnyegeket, ezek után szinte visított az egyik kiugró kisfal, hogy fessük be narancssárgára. Meg egy másik is. Így volt ez a hálószobával is, ha már a fürdő olyan szép színes… Na de a legnagyobb sztori a babaszoba festésnél volt. Anyukámmal nekiugrottunk első nap, hogy meglepjük Tomit mire hazaér a munkából. Mindent gondosan körberagasztottunk, ahogy én azt a mérnök férjemtől olyan szépen megtanultam az évek során. Egy helyre nem tudtunk ragasztószalagot húzni, az ajtó felső szegélyére. Mivel nem értük el, a lakás meg üres volt nem tudtunk felállni semmire. Anyukám (aki nem mellesleg szőke:) megtalálta a megoldást! Felkiáltott, hogy nem baj, itt a rongy a kezemben, ahogy festékes lesz, egyből törlöm… kis hatásszünet… ja, de nem érem el... ezen fetrengve röhögtünk. Én speciel nem vagyok szőke, de elsőre nekem is jó megoldásnak tűnt! Mindegy, kész lett, szép lett és a meglepi sikerült. A konyha falát úgy egy hónap után csinálták meg végül, nem kapkodták el, de Tomi kiharcolta, hogy akkor térítsenek vissza az első havi lakbérből és így is lett! Szóval nem panaszkodom. Azóta már kétszer jöttek megnézni, hogy minden rendben van-e vele. Összességében végül is mindennel elégedettek vagyunk, a lakás csúcs szuper, a környék szintén. Korábban már említettem, hogy közvetlenül alattunk van egy Penny és egy drogéria. Jobbra nyílik egy kis tér, ahol minden van, zöldséges, pékség, konditerem, szabó, halárus, éttermek, biciklis, utazási iroda, könyvesbolt, gyerekorvos, patika, a tér másik végén egy bevásárlóközpont, na jó picike, de szintén éttermek, Aldi, Rewe, kozmetika, fodrász, másik patika, Rossmann, pékség, gyros, újságos, meg még nem is tudom, de tényleg minden van. A tér végén van a metró és a buszvégállomás. Ezenkívül egy nagy játszópark, több homokozóval, mászókával, hintával, nem messze egy erdő turista utakkal, sétáló ösvényekkel.

Szeretünk itt lakni. Hamburg-Niendorf jó választás volt. Itt a kerületeknek nem számot, hanem ilyen alneveket adnak. Ezt azért fontos kiemelni, mert van egy Niendorf nevu település innen kb. 40 percre a keleti-tengernél. Nem oda költöztünk.

puszi,

Abigél