top of page
Keresés

Honvágy

Már régóta érik bennem, hogy írjak erről a mindenki által jól ismert érzésről és megosszam veletek a tapasztalataimat ezzel kapcsolatban. A honvágy szót a magyar nyelv oly csodálatos módon, két szóval a hon, vagyis haza és vágy szóval fejezi ki. Tehát vágyakozás a haza iránt. Nekem is ezt jelentette addig, amíg másodszor országot nem váltottam. Hiányzott a hazám. Sóvárogtam utána. Sírtam utána. Hiányzott minden. A Duna part, a fények, az ízek, a szagok, még a pisi szag is, minden híd lábánál. A barátaim, a család, a közös élmények, kacagások, ölelések, veszekedések és kibékülések. Minden és mindenki. Mindez egy helyhez volt köthető akkor még, Magyarországhoz.


Hosszú évek teltek el mire a marcangoló honvágy csillapodni kezdett. De sosem tűnt el végleg. Most is itt van velem. Fogja a kezem, miközben nektek írok. Segít nekem. Hajt, hogy írjak és kapcsolatot teremtsek és tartsak fenn veletek. Régi és új ismerősökkel, akik nem rossz szemmel tekintenek ránk, mert elhagytuk az országot ahol születtünk, hanem kíváncsian, nyitottan, érdeklődéssel figyelik, hogy alakul az életünk azóta.


11 év telt el. Lettek új ismerősök, barátok, új kedvenc helyeink, új ízeket, szokásokat ismertünk meg. Két gyerekes családdá formálódtunk Németországban. Noel már Hamburgban született, Maja 3 hónapos volt, mikor odaköltöztünk. Ott lettek ovisok, ott kezdték az iskolát, aminek Németországban nagyon különleges tradíciója van, a Schultütével és a nagy csinnadrattával körülötte. Ott lett először saját házunk, ott tanultak meg a gyerekek járni, beszélni, biciklizni. Ott játszottunk éjszakába nyúlóan a szomszédokkal, miután a gyerekeink elaludtak. Mint egy titkos kis összeesküvés résztvevői jöttek át gintonikozni a szülők a baby őrrel a kezükben péntek esténként. Jött az üzenet, hogy “Luft ist rein?” Ez azt jelentette, hogy tiszta a levegő? Alszanak a gyerekek? Jöhetünk? A mieink alszanak, várunk, hogy beengedj. Visszaírtam, hogy "ja!". Egy másodperc múlva már jött a három halk kopogás, mert már ott álltak az ajtó előtt. Télen is. Cidriben. Volt, hogy Maja nem nagyon akart aludni, nem tudtam még kiadni a zöld kódot, de már hallottuk, hogy kint isznak a teraszunkon. 2-3 család. Ahogy a gyerekeik aludtak jöttek át és összetalálkoztak kint. Mivel mindenki hozott valamit inni, nemigen fáztak, míg Maját altattam... Annyi, annyi új élménnyel gazdagodtunk, olyan sok szép emlékünk van és nekünk ezek, már nem Magyarországhoz kötődnek. Amikor 10 év után úgy döntöttünk, hogy Madeirára költözünk, mindezt átgondoltuk. Már tudtuk, hogy mi vár ránk. Tudtuk, hogy milyen nehéz lesz az első időszak, amíg nincs otthonunk, amig nincsenek törzshelyeink, nincsenek barátaink, idegen minden. De volt valami, amit már tapasztalatból szintén tudtunk. Tudtuk, hogy ez változni fog. Itt is ki fog alakulni újra az életünk, lesznek barátaink, kedvenc helyeink, új emlékeink, élményeink. Ez meg is könnyítette a döntést.


Egyet viszont nem tudtunk. Nem is sejtettünk. Mégpedig, hogy lesz Honvágyunk. Olyan honvágyunk, ami nem köthető a hazánkhoz, Magyarországhoz. Ezt sosem gondoltam volna. Mindig azt gondoltam, hogy a honvágy a haza utáni vágy és mi azt már úgy ahogy, de leküzdöttük. Ezzel szemben most azt tapasztalom, hogy ez nem más, mint az otthon utáni vágy. Mindegy, hogy hol van/volt az otthonod. Hiányzik újra minden, amit megszoktunk. Ami a mindennapjainkhoz hozzátartozott. A kedvenc helyeink, ahová reggelizni vagy bevásárolni jártunk és bekötött szemmel is tudtam, hogy hol van a tej, kenyér, bratwurst vagy leberkäse. A barátaink, a játszós hétvégékkel. A házunk, amit mi alakítottunk meleg, gemütlich otthonná. A Stadtpark, ahol a tóparton annyit sóvárogtam a Duna part után. A német precizitás és megbízhatóság és legjobban a kenyér. Az ezer féle kiváló minőségű rozs, tönköly stb. kenyér és zsömle, különböző arányokban keverve búzával, hajdina liszttel. Ez mind mind fájdalmasan hasít a szívembe, amikor rágondolok. Értelmet nyert a német Heimweh szó, (Heim: Otthon, Weh: Fájdalom) ami ellentétben a magyar vágy szóval, a fájdalommal fejezi ki ezt az érzést. Fájó szívvel gondolok vissza az otthonomra és mindenre ami ehhez szorosan kötődött.


Ezeken járt az eszem mostanában, kicsit félek is megosztani a gondolataimat, mert már így is volt olyan, aki hazaárulónak titulált, most meg még a honvágyat is szétbombázom, de ezek az érzések számunkra is újak voltak és meg akartam osztani veletek. Igazából nem is bombáztam szét a honvágyat, mert a honvágyunk továbbra is Magyarország iránt van néha, Németország irányában pedig Heimweh. Erről jut eszembe, időközben találtam egy német pékséget itt Funchalban. Bruno péksége. Bruno, akit eddig németnek hittem és mindenki más is, kiderült, hogy igazából madeirai, csak 20 évet élt Németországban. Kitanulta a szakmát hazajött és nyitott egy német pékséget Madeirán. Tökéletesen hozza ugyanazt a minőséget, ízt, állagot illatot, amit megszoktam. A kedvenc kenyeremet is lehet nála kapni és egy az egyben ugyanolyan, mint a Doppelback a Dat Backhusból. Hamburger Schwarzbrot-ja is van. Madarat lehetne velem fogatni! Na ennyit erről.


Madeirát továbbra is imádjuk, a bolo do caco továbbra is finom, de itt főleg fehér lisztből készülnek a dolgok és hát már annyit híztam, hogy ideje visszatérnem az egészséges utca fitness utca sarkára a sok zabálás meg poncházás, sangriázás helyett. Kimondhatatlanul boldogok vagyunk, hogy újra megléptük ezt a költözés dolgot, kiléptünk a kényelmes életünkből és újra a feje tetejére állítottunk mindent. Újra elhagytuk a komfortzónánkat, újra kaladvágyból léptünk, nem politikai okokból vagy elégedetlenségből és újra megérte. Már most egy év után elmondhatom ezt. Az idő gyönyörű, rengeteg napsütés az ajándékunk, szuper az új házunk, kezd egyre otthonosabb lenni, alakulnak barátságok, tanuljuk a nyelvet. A gyerekek már többször mondták, hogy milyen szuper, hogy itt vagyunk, itt minden sokkal, sokkal jobb. Nekik is vannak új barátaik, angolok, németek, portugálok és képzeljétek, a nap híre, hogy jövőre lesznek magyar osztálytársaik is! Ilyen még sosem volt, izgatottan várjuk.


Honvágy vagy Heimweh ide vagy oda, pár perc az óceán partján, pár szippantás a virágillattal teli levegőbe vagy egy reggeli a belváros bármelyik kávézójában, miután leadtuk a gyerekeket az iskolában, pikk-pakk elfeledtet velünk bármilyen fájdalmat vagy sóvárgást, ami visszafelé húzna minket. A sóvárgás igazából új irányt vett. A belvárosban sétáló, shoppingoló, kávézó elegáns, kalapos portugál, madeirai, brazil, venezuelai, spanyol nők (Madeira nagyon vegyes e tekintetben) ámulatba ejtenek. Na nem úgy, de rá kellett döbbennem, hogy a 10 év németországi életem során igencsak elslamposodtam. Most pedig itt ezeknek a nőknek a hatására, újra kitörni vágyik belőlem a Németországban elnyomott elegáns, nőies énem. Néha már szégyellem magam, hogy sportcipőben vagyok mikor mindenki más hihetetlenül stílusos. Ugyanígy volt Németországban. Ott akkor éreztem rosszul magam, ha elegánsan felöltöztem és mindenki más sportcipőben farmerben volt.


Na de ez már új sztori lesz, csak felvezettem. Most búcsúzom, puszi, ölelés mindenkinek!


Ha érdekelnek rövidebb, naprakész bejegyzések tőlem, kövessétek a facebookon az abigelet nevű oldalamat.

Puszi mindenkinek

Abigél

357 megtekintés4 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Házasság

4件のコメント


Szilágyi Miklós
Szilágyi Miklós
2023年5月29日

Abi, én csak most tudtam meg azt hogy már Madeirán vagytok és azt is hogy van blogod. Személy szerint örülök neki hogy apró részleteket megtudok rólatok. Ha M.O.-ra tévednétek, kérlek látogassatok meg minket Alsónémedin. Telszámot emailben cserélhetünk. Puszillak. :)

いいね!
Végh Abigél
Végh Abigél
2023年10月22日
返信先

Szia, rendben! Köszönöm szépen!

いいね!

Ildikó Kiss
Ildikó Kiss
2023年5月29日

Nagyon jót és jól írtál megint. Már vártam nagyon

いいね!
Végh Abigél
Végh Abigél
2023年10月22日
返信先

Köszönöm szépen!

いいね!
Subcribe
bottom of page