Költözés Németországba 1

A sírós pityogós korszakot magam mögött hagyva, úgy döntöttem ideje megírnom a költözésünk és hamburgi első hetünk történéseit. Utolsó napjaink otthon nagyon vegyes érzésekkel teltek. Egyrészt vártam már az utazás napját, mert kíváncsi természet is vagyok, meg kalandvágyó is, másrészt sajnáltam, hogy a családot, barátokat ott kell hagynunk. Csak hogy fincsi legyen, a barátnőim egyik fele épp terhes, a másik fele meg az akar lenni és tesz is érte, ami azt jelenti, hogy hamarosan az lesz. Most, hogy együtt babázhatnánk az igazán jó arcokkal, el kellett jönnöm. Na, de mint mondtam, a sírás pityogásnak vége, maradjunk a lényegnél. Utolsó napok… Tomi egyik ismerőse, akivel a Grand Hotel Royalban sokat dolgoztak együtt, köszönetképp és búcsúzóul meghívott minket oda ebédelni. Még sosem voltunk Majácska nélkül sehol, de mivel pont ott volt a nagyija, meg leendő keresztanyja és biztosítottak róla, hogy minden rendben lesz, elmentünk. Tomi tesójának új autójával mentünk, amit kölcsön adott a költözéshez. Elöl ültem, hát ilyen is régen volt már, és hangosan hallgattunk zenét! Tök jó kedvünk lett, amíg meg nem láttuk a terítéket… Több volt az evőeszköz, mint a fogam! Láttam Tomi is nagyon nézi, tuti hogy a mérnöki agya osztott szorzott és sehogy nem jött ki, minek ide ennyi minden. Én valahol egyszer láttam vagy hallottam, hogy ilyenkor kívülről befelé haladunk az evőeszközökkel. Így tettünk, szuper finom volt minden. Az utazás előtti nap három dolgot kellett elintéznünk még. Tominak be kellett menni az APEH-ba, háhá nem nem, a NAV-hoz, hogy csekket kérjen a TB befizetéshez, mert fél hónapig nem dolgozik, ugyanis itt csak június elsejével kezd majd. Végigálltuk a sort, majd mondták hogy 45 napig biztosított marad, nem kell csekk. Köszi. Aztán mentünk az anyakönyvi hivatalba, hogy EU-s születési anyakönyvi kivonatot kérjek magamnak. Okulva az előző körből, rutinosabbak voltunk, előtte felhívtuk Őket, nehogy megint potyára menjük oda. Mondták, hogy mehetek vigyem a személyimet meg 2000 forintot. Elmentünk, kivártuk a sort, mondtam mit akarok, megnézte a személyimet és közölte, hogy én Vásárosnaményban születtem. Mondtam, hogy tudom. De akkor nekem oda kell mennem, mert csak ott lehet intézni. Köszi, de ezt telefonon nem lehetett volna közölni? Erre Ő, azt hittem itt született a kerületben. Mérges voltam, de azt legalább már elmondhatom, hogy 15 év Pesten élés után a szabolcsi tájszólásommal sikerült végleg leszámolnom. Ezek után következett a Citi Bank, hogy megszüntessem a hitelkártyámat. Itt vártunk a legtöbbet, másfél órát úgy, hogy mi voltunk a következő sorszám. Kivártuk persze, és vajon mit mondott a kedves munkatárs? Azt csak telefonon lehet lemondani. Én majdnem elbőgtem magam, de Tomi nagyon határozottan azt mondta neki, hogy akkor mondja le úgy. És becsületére legyen írva, vette a telefont, bepötyögött kismillió számot (lerázta az automatát) és adta a kezelőt. Sikerült elintézni. Ami még vicces azon kívül, hogy ott állok a bankban és telefonon mondom le a hitelkártyát, az az, hogy megkérdezte hogyan kívánom rendezni a tartozásom. A lehetőségek: ott a helyszínen, de akkor plusz 360 forintért (??) vagy sárga csekken plusz 260 forintért vagy átutalással ingyen. Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy ez beugratós kérdés-e… Szóval hazamentünk átutalni és a tudattal, hogy el se kellett volna indulni. Ezért mérgünkben kopaszra nyírtuk Majácskát! Nem, nem azért. De tényleg lenyírtuk. Nullásgéppel. Kis drágaságom, milyen ügyes volt, meg se nyikkant. Azt mondta a fodrász, hogy az első két, de legalább az első haját vágjuk le, mert akkor szép dús és erős lesz. Hát eljátszottunk a gondolattal. Tomi megosztotta gondolatait apukájával, aki cselekedeti szintre emelte a témát, vett egy nullásgépet! A kocka el volt vetve. A döntéshez azért hozzásegített az is, hogy foltokban már amúgy is kopaszodott és viccesen nézett ki. Egyébként most én is ezzel küzdök, csomókban hullik a hajam. Tuti, hogy megver az Isten és én is kopasz leszek. Délután a csajokkal, Bocellit hallgattunk, melodrámáztunk, elbúcsúztunk. Ez még ott, akkor, nem igazán esett le. Tomi is a barátaival volt, Ők is búcsúzkodtak, csak ők sört is ihattak, mert sem terhesek nem voltak sem nem szoptattak. Nem baj, ezt még bepótoljuk csajok. Kriszti velem maradt, amíg Tomi haza nem ért. Olyan édes volt, hosszan búcsúzkodtunk, majd beszállt a taxiba és Ő is elment. Hát így teltek az utolsó pillanatok. Még az utazásig se jutottam… innen folytatom.

- Abigél