Költözés Németországba 2

Mondanom sem kell, egész éjjel nem aludtam. Csak bámultam a függönyön a báránykákat. Öt év után jutottunk el odáig, hogy függönyt csináltassunk a hálószoba ablakra. Most is csak azért, mert ha már úgy is ott voltunk Maja függönyét kiválasztani, akkor végre kiválaszthatjuk a miénket is. Eddig egy Kikás szabványfüggöny volt fenn, de ez pont oda lett méretezve, ez tökéletesen passzolt arra az ablakra. Lényegében ez volt az utolsó simítás a lakáson. Megállapítottam, hogy kész lett...

Mire elaludtam volna Majácska enni kért, átvittem magunkhoz és sikerült visszaaltatnom. Mivel én továbbra sem tudtam aludni, ott hagytam őket és levelet írtam a Facebookon a Hamburgi-magyarok közösségnek, hogy ma költözünk ki, férjemmel, babával, aki 3 hónapos, leírtam a családfánkat, meg megkérdeztem, tudnak-e magyar gyerekorvost ajánlani, mert nem beszélem a nyelvet. Nem tudom mit reméltem ettől, azt hogy üdvrivalgásban törnek ki, hogy hurrá, új honfitársak érkeznek, vagy azt írják, hogy gyertek, alig várunk, tuti jó lesz itt, bulit rendezünk a fogadásotokra, áh, ilyenekre nem is gondoltam. De azért hajnali öttől délelőtt 10 óráig 5 percenként ránéztem érkezett e válasz. Nem érkezett. Egy srác kapott választ valakitől egy kb. 1 hete feltett kérdésre. Itt már gyanítottam, hogy nem lesz buli. Három nap múlva érkezett válasz, egy doktornőt ajánlottak, akinek magyar a férje és egy kicsit beszél Ő is magyarul. Jobb, mint a semmi. Na de mindegy. Majácska már útban a reptérre elaludt és Hamburgban ébredt fel először. Esküszöm. Ilyen jó gyereket én remélni sem mertem. Fel voltunk készülve, hogy üvölteni fog, mindenki minket utál majd a gépen, pattogni fog a füle, kiszakad a dobhártyája, meg a miénk is, meg hasonló rémtörténetekkel traktáltak minket. Bekészítettük a Dedalonetta kúpott, hogy ha így lesz bedugjuk, nincs mese, akkor szépen elalszik majd. Na mondjuk azt nem tudom, hogy hogy kiviteleztük volna, én a székhez voltam kötve, rajtam volt kenguruban Maja, akit még egy baba biztonsági övvel átkötöttek rajtam. Aha, és a doktornő a lelkemre bízta, hogy fel és leszállásnál mindenképp szoptassam. Esélyem nem lett volna megtalálni a mellemet. De gondos és előrelátó anyukaként, aki mindezt előre végig gondolta és tudta, hogy a szoptatás ilyesfajta akadályokba ütközik majd, és nem azért mert „Én bizony elő nem veszem a gépen a cicim mindenki előtt” kifejtem előre és emiatt nem is kellett aggódnom. Na meg ugye Majácskámat fel sem lehetett kelteni. A biztonsági kapunál le kellett csatolnom magamról. Öv, cipő, gyerek le – mondták. Oké, na akkor most kezdődik az ordítás, gondoltam, pedig milyen édesen alszik. Próbáltam a néni lelkére hatni, mutattam hogy tátott szájjal alszik a kicsikém, hát nem egy angyal? Ne keltsük már fel. De nem engedett a negyvennyolcból, ezért látványosan elkezdtem szenvedni a kenguru csatjával, hátha még útközben megtörik, ha elég lassan csinálom. Azt hiszem sikerült meghatnom, mert odajött és megfogta Maját míg leküzdöttem magamról az egész hóbelevancot. Vártam vajon melyik pillanatban tör ki a vulkán és kezd el veszettül szirénázni a gyermekem, aki ehelyett édesen hozzásimult a vadidegen hölgyeményhez, és aludt tovább. A visszacsatolást hasonlóan jól viselte és 5 perc múlva az újra le- és felcsatolást is, mert pisilnem kellett. A repülőn is aludt mint a bunda, mondjuk végig meg sem mertem moccanni, nehogy felébresszem. Az egészen különleges félig fekvő, félig ülő pozíciómnak köszönhetően, hogy neki kényelmes hason fekvés szerű szolgáltatást nyújtsak, az út végére a fenekem is úgy járt mint a cicijeim, kb. csak emlékezetből tudtam volna megmondani hol lehet. Miután leszálltunk, nem csak a kint élő magyarok éljenző csoportja nem volt a közelben, de az autónk se. Ugyanis bár Tomi kint hagyta a repülőtéren, a hosszú távú parkoló kb. egy kilométerre volt onnan. Úgyhogy nekiindultunk az útmentén az erdőszélen a kocsinkhoz, az új életünk felé. Előttem Tomi, maga után húzva a két bőröndöt, utána én, a rám kötözött, még mindig édesen alvó gyerekkel. Idilli kép nem? És akkor elkezdett esni az eső. Semmi nem történt, kicsit gyorsabban mentünk. De mindezt leszámítva, az első benyomásom, mikor kiléptem repülőből, a tiszta levegő volt. Finom, tiszta, könnyű levegő. Mint az erdőkben eső után. Friss illat volt és van most is, nagyon jó beleszippantani a levegőbe. Ezenkívül még sok-sok mesélnivalóm van már Hamburgról, voltunk pár helyen, gyűlnek az infók. Legközelebb... Jó olvasást, élvezzétek!

- Abigél