Vicces sztorik Madeiráról

Akárhogy is nézzük, Európa ide vagy oda, ha olyan hatalmas kulturális különbségek nincsenek is egyes országok között, a szokás és nyelv béli különbségek bizony szülhetnek megmosolyogtató szituációkat. 

Madeirán például szokás integetni a busznak. A buszmegállók nagy része szinte alig észrevehető, (csak egy tábla valahol a parkoló autók mögött, mert az itt nem ritka, hogy végig parkolják a buszmegállót…) így konkrétan azt tapasztaltuk, hogy itt ott az emberek stoppolnak. Mondtam is Tominak, hogy de cuki, ebben is milyen retro ez a sziget, rég láttam már ilyet, hogy valaki stoppol.  Már néztem is hátra, hogy rendet tegyek a hátsó ülésen, mert miután kiszálltak a gyerekek a sulinál, ott hagytak pulcsit, telefont, papírzsepit... Gondoltam félrehúzódunk és elvisszük a stoppost egy darabon, miért ne. Tomi csak nevetett, mert ő már tudta, hogy a busznak integetnek, ami mögöttünk jött.  Azóta, akárhányszor elmegyünk egy buszmegálló mellett, ahol valaki épp integet, Tomi megkérdezi tőlem, hogy na elvigyük? És ennek már 2 éve! 

A másik kedves sztori nyelvileg vicces. Funchálban a Conforáma melletti Continentében (Értsd: Kika melletti Auchan magyar viszonylatban) amikor mész felfelé a parkolóból a mozgó járdán, ez a kép fogad!  

Hadd ne kelljen ezt részleteznem. A gyerekek vették észre, nem mi, ennyire azért nem vagyunk infantilisek, de azért minden alkalommal megmosolyogjuk ezt a kedves WC-re invitálást. Egyébként a cacifos azt jelenti portugálul, hogy szekrények. (És nem azt, hogy kaki/fos.) 

Arról már írtam korábban, hogy a portugálok nagyon érzékenyek. A németekhez képest már-már szinte betegesen is. Persze gondolhatnátok, hogy na és akkor mi van? Csupa szív emberek, még jó, hogy néha elérzékenyülnek. De most gondoljatok bele abba a szituációba, amikor elmentek gyantáztatni. Egy vadiúj helyre mész, mert új vagy a városban, még nincsenek meg a jól bejáratott kis helyeid, tehát a kozmetikus nem a barátnőd, még csak nem is az ismerősöd, most találkoztok először.  

Mire azonban végez a lábaid első felével, úgy beleéli magát a naivan, belépéskor feltett „how are you” kérdésednek a megválaszolásába, hogy mire a hasadra fordulsz, hogy a lábad hátsó részével folytathassa, már sírással küszködik. Addigra megtudod, hogy most szakított a pasijával, tudod, hogy hány évig voltak együtt, tudod a szakítás okát, hogy hogy meg fogja bánni az a szemét, amit vele tett és láttál róla meg a kutyájáról vagy száz fotót. És amikor azt hiszed, hogy ennél már nem lehet kínosabb a szitu, hiszen már hangosan sír miközben a felső combjaidat a fencid feléig bekeni a forró gyantával, akkor pittyen a telefonja és a pasi írogatni kezd neki! 

 A csaj simán ott hagy kihűlni az asztalon, kiszolgáltatottan minden féle szempontból, mert még fel sem tudsz ülni és elmenekülni, hiszen rád ragadna nemhogy az alád tett papír, de az egész asztal is. Arról nem is beszélve, hogy lányok ti tudjátok mennyivel fájdalmasabb a gyantázás, ha hagyjuk kihűlni, mielőtt letépjük.  

Soha életemben nem voltam még ilyen kínos szituációban, de miután szemmel láthatóan elfelejtett és chat háborúzni kezdett az exével, muszáj voltam szólni neki, hogy bocsánat, de én még mindig itt vagyok.  

Dühösen, szinte már szadista mozdulatokkal fejezte be a műveletet, amit próbáltam nem magamra venni, mivel 2 perccel ezelőtt még igen jóban voltunk, de ez sajnos nem enyhítette a fájdalmamat. A felső combjaim hátsó felei izzottak két napig, alig tudtam haza vezetni. Tomi mikor meglátta először megijedt, de aztán jót szórakozott a sztorin. Mára már én is csak nevetek rajta, de messziről elkerülöm a helyet.  

Egyébként azóta még egyszer találkoztunk és mivel kedvesen köszöntött, megkérdezte, hogy hogy vagyok, én is bár félénken, de visszakérdeztem. Fél óráig álltunk a zebránál, mire a válasz végére ért, újfent sírva a legapróbb részletekig beavatva a magánéletébe. Nem tudom, hogy ez nektek mennyire furcsa, nekem 10 év németországi élet után, meglehetősen. Ebbe most nem megyek bele, de ilyesmi ott kb. soha nem fordulhat elő. Halványan még dereng, hogy a magyar fodrászok, kozmetikusok nyitottabbak voltak, de ennyire biztosan nem. Írjatok ezzel kapcsolatban, ha van sztoritok, mert igazán kíváncsi lennék rá, hogy hogy működik ez otthon. 

Én mindenesetre óvatosabb vagyok már a kedves, mások jóléte felé irányuló érdeklődéssel, ennek ellenére, néha így is közelebb kerülök emberekhez, mint szeretnék.  

Ez történt a minap az egyik mindenes boltban, a Madeira Shoppingos Yoyosho-ban, ahol elkövettem azt az ártatlan hibát, hogy vettem egy cicajátékot. Végig várom a sort, végre én jövök. Az eladó majd elolvad, hogy jajj, csak nincs egy cicám? Mire én, kedvesen és gyanútlanul:  

- De nyilvánvalóan van.  

- Milyen fajta?  

- Britt rövidszőrű, ezüst csíkos.  

Erre elszalad. Kezdem kínosan érezni magam, mögöttem sor, én meg elzavartam az eladót. Visszajön végre, hát mit hoz magával? A telefonját! És miért? Naná, hogy azért mert meg fogja mutatni a cicáját, hogy milyen cuki mikor eszik, iszik, alszik, játszik, meg milyen cuki volt 3, 6, 9 hónaposan. Legalább 10 perce képeket nézegetünk, mögöttem egyre nagyobb a sor. Senki sem balhézik, bár én már kétszer bocsánat kérően hátranéztem, de még csak észre sem vették, mert csacsognak a barátnőikkel. Itt senki sem siet sehova. (Ezt még 2 év után is szoknom kell.) Mondjuk nem is érnek oda időben sehova. (Ezt meg soha nem fogom megszokni.) 

Még egy vicces dolog, ami már Németországban is okozott némi zavart a fejekben, ez pedig a magyar puszi szó, amit mi lépten nyomon kiabálunk egymásnak és a külföldiek hogy hogy nem, az angol pussy szóval azonosítják, ami ugye játékosan a magyar punci szó megfelelője. 

Erről jut eszembe, amikor Tomi még a német cégnél dolgozott, a kollégái többször hosszan végig hallgatták a telefonbeszélgetéseinket, amiknek a végén sorozatos puszi áradat következett. Egyszer csak nem bírták tovább és megkérdezték, hogy mit jelent ez magyarul és így tisztázódott az ügy. A történet pikantériája, hogy miután jól kinevették magukat, az egyik srác közölte, hogy nemsokára kislánya születik és neki nagyon tetszik a Pina név, ami egy teljesen általános és közismert női név Németországban, de úgy hallotta, hogy az magyarul valami csúnyát jelent, és kérdezte Tomit, hogy mit tud erről...  

Na ezután gondolom el tudjátok képzelni, a nevetés cunamit. A kislánynak más nevet választottak.  

Az én kislányom meg megkért minket múlt héten, hogy a sulinál ne mondjuk többet, hogy puszi, mert a felsősök már megkérdezték tőle, hogy mit jelent és miért mondjuk el egymásnak százszor reggelente... 

Hát ilyen a mi kis életünk itt madeirán.  

Néha vicces, néha kínos, néha még idegesítő is, de rendkívül szerethető. Mint ez a kép így befejezésül, ami nagyon jól alátámasztja a ház felújítás során szerzett tapasztalataimat, röviden tömören: jóvanazúgy!

ez a kép pedig a parkolási szokásokat mutatja be élethűen.  

Madeira, én így szeretlek! 

Ha tetszett, iratkozz fel a hírlevélre, ha érdekelnek rövid, naprakész videók, bejegyzések Madeiráról, akkor pedig kövessétek a facebookon vagy instán az abigelet nevű oldalamat.

Csók, puszi 

Abigél