1997 nyarán érkeztem Budapestre. Kislány voltam még és egyedül voltam. A kollégiumban barátokra leltem, akik valamelyest pótolták a családot és támaszaim voltak négy éven keresztül. Ezúton is köszönöm Nektek csajok! Összesen 15 évet éltem ebben a csodálatos városban és mindig szerettem! Sokan kérdeztétek, hogy érezzük magunkat, milyen volt a költözés. Hát mit mondhatnék... olyan, mint egy szakítás a szerelmeddel. Fájdalmas. Most igazán az. Már 2 napja itt vagyunk és nekem most esett le, hogy vége megint egy korszaknak az életemben. Egy gyönyörű korszaknak. Hosszú-hosszú éveken keresztül csak hánykolódtam Budapesten, kollégiumokból albérletekbe, de sehol sem éreztem otthon magam. Az első igazi otthonom ebben a városban a Nádasdy udvar volt, ahol életem fontos pillanatait éltem meg. Nem a legszebb környék és nem is az hiányzik, hanem a lakás, amit a szerelmemmel együtt választottunk ki, rendeztünk be, majd át, körülbelül egymilliószor. Ahol az utolsó szögig mindent ismerünk, mi festettünk ki, terveztünk meg. Ott szereztünk diplomát, ott kérte meg a kezem, ott lettünk házasok és szülők, oda vittem HAZA Majácskát a kórházból. Ott rendeztünk be neki a 9 hónap alatt babaszobát, most mégis itt vagyunk egy idegen országban, egy idegen városban, egy idegen lakásban, amit más rendezett be és itt is csak 2 hónapot maradunk. Szóval hogy vagyunk? Elsiratjuk ami elmúlt és kezdünk mindent elölről, lakást keresünk, berendezzük stb. Hiányzik Budapest, hiányzik minden. A barátok, a hidak, a nyüzsi, az ételek, italok, a kedvenc helyeink, a nyári esti séták a rakparton, a party sétányok. Megfelelő távlatból az ember csak a szépre emlékezik és hajlamos elfelejteni, ami rossz volt és a szakításra nagyban rásegített. Az izzadtságszagú tömegközlekedés, a szúrós pisi szag a belvárosi falak mentén, a Nádasdy udvar papírvékony falai miatt átélt számtalan bosszúság, stb. Akárhogy is volt, a szépre emlékezünk és nekünk még az az igazi otthonunk, szóval vágyunk haza, de tudjuk, hogy nem lehet, mert most itt van dolgunk, itt kell helytállnunk, mert ezért jöttünk, ezért szakítottunk, mert valami mégsem volt jó, valami mégis hiányzott. Nem könnyű, de senki nem is hazudta azt. Hát ilyen érzések kavarognak bennünk, aztán majd billen a mérleg és meglátjuk mi lesz. Ide nem egyedül érkeztem, hanem a családommal. Budapesten az én álmom valóra vált. Családom lett, akik itt vannak velem és többé már nem vagyok egyedül.
- Abigél
Kommentare