USA Road Trip 3.

One World Trade Center

2011-ben jártunk először New York-ban. Akkor részletesen írtam nektek Manhattanről, Staten Islandról, Brooklinról, Queensről, Harlemről. Ezekről itt olvashattok bővebben. Akkor már nem álltak az ikertornyok, és az új tornyok építése még csak tervben volt. Mára egy egész komplexum és egy gyönyörű park épült a tornyok eredeti helye köré, mégpedig úgy, hogy a két ikertorony eredeti helyét megőrzendő, méretarányosan, két négyzet alakú vízesés került kialakításra, melyek peremén, a katasztrófában életüket vesztett emberek neveit vésték.

Itt a videón meg is nézhetitek miről beszélek:

7 torony építése van tervben, ebből öt már áll, a legmagasabb, a One World Trade Center. Nem volt kérdés, hogy szeretnénk megnézni és felmenni a tetejére. Egész jó kis showt kerekítettek a látvány köré. A Rockefeller Centerben csak felvisz a lift és szét lehet nézni, itt azért jobban megadták a módját. Már a földszinten egy óriási kivetítő fogadott, amin a földgömb volt látható és véletlenszerűen emeltek ki országokat, amelyek anyanyelvén köszöntötték a látogatókat. Ezt egyébként lehet, hogy észre sem vettem volna, ha nem éppen az a felirat fogad, magyarul, hogy üdvözöljük Hungary! Hirtelen alig akartam hinni a szememnek. Pont videóztam, így van rá bizonyítékom, amit lejjebb meg is nézhettek. A lift is hatalmas élmény volt, zárt, de mind a négy fala digitális kijelzőkkel felszerelt és olyan élményt nyújtott, mintha egy időutazáson vettünk volna részt. Betekintést nyerhettünk New York látképének változásába évről évre. Miután felértünk, a bemutatónak nem volt még vége. Hatalmas kivetítők előtt találtuk magunkat, már-már kezdtem unni, hogy még mindig videókat kell néznem, mert bár szórakoztató volt, de nem ezért jöttem. Abban a pillanatban, amint ez átfutott a fejemen, a kivetítők egyesével emelkedni kezdtek és mintha felvonták volna a függönyöket, elénk tárult a kilátás. Szép tiszta idő volt, elvileg 60 kilométerre lehet onnan fentről ellátni. Na ez az akciójuk a zenével és a vizuális effektekkel együtt határozottan a wow kategóriába sorolja ezt az élményt is. Tényleg. Le a kalappal.

Nézzétek meg:

Ezek után természetesen körbe lehetett járni és megcsodálni New Yorkot minden irányból. Maga a kilátás a Rockefeller Center tetejéről jobb volt, mivel onnan be lehet látni az egész Central Parkot. De innen sem volt rossz, más részeket tudtunk jobban szemügyre venni. Összességében a modern technika használatával erősen rásegítve, ez egy fenomenális élmény volt és mindenképp érdemes ellátogatni ide, ha erre jártok. Ha gyerekkel jöttök, a parkban mindenképp időzzetek el egy picit és hozzatok magatokkal mogyorót vagy szotyit, mert a mókusok szó szerint a tenyeretekből fognak enni, az öletekbe ülnek, a vállatokra másznak. Többször visszatértünk ide csak a mókusok miatt. A Central Parkban sem félősek, de az itteniek hihetetlen barátságosak.

Tudtátok, hogy van egy fa, ami túlélte a tragédiát?

Bár súlyosan megsérült, sikerült megmenteni és rehabilitálni. Elvitték egy időre és mikor kellően megerősödött, akkor visszahozták és visszaültették eredeti helyére. Érdemes egy nagyot sétálni a parkban, mert a két emlékmű mellett, ilyen kis csodákra is bukkanhat az ember. A mókusokról persze nem is beszélve. Ezenkívül csodás kilátás nyílik a One World Trade Centerre és a többi toronyra.

Este nyolckor azonban a parkot lezárják és mindenkit kitessékelnek. De pár méterre van egy szuper kis Beergarden, ahol mindenféle helyi és egyéb söröket lehet kóstolni. Nekem sikerült ott egy régi évfolyamtársammal összefutni, aki épp magyar diplomataként tartózkodott New Yorkban. Lényegében egyszerre érkeztünk. Ő egy nemzetközi konferenciára jött és már a repülőtéren felidegesített, mert megevett a sárga irigység, hogy ő a diplomata sorban csak besétál az államokba, míg én két gyerekes anyukaként kígyózok fél órája a tömegben. De aztán egy szimpatikus fiatalember, aki vélhetően belelátott a fejembe és átérezte szörnyű küszködésemet, intett, hogy mehetünk mi is a diplomata sorba, mert már épp elfogytak a diplomaták... Nekem így is megfelelt. Azzal, hogy mi is a diplomata kapun mehettünk át, a srác aznap este megmentette a lelkemet, a büszkeségemet, a barátságomat Balázzsal és még az is lehet, hogy a házasságomat is, mert már törtek fel belőlem a jól kordában tartott érzések és gondolatok, hogy mi lett volna, ha...

Ha nem ezt az életet választom, nem költözködöm ennyit, Magyarországon maradok, jogász maradok...

A Beergardenben tehát el lehet sörözgetni régi jó barátokkal, akik egy pillanatra visszarántanak a régi életedbe és lehet nosztalgiázni, irigykedni picit, majd elengedni őket és velük együtt az életet is, amit magad mögött hagytál. Hiszen ők holnap hazarepülnek, mi pedig autóba szállunk és meg sem állunk Philadelphiáig, majd Baltimore, Washingtonon át, Buffaloba, fel a Niagara vízeséshez, át Kanadába, pár napot töltünk Torontoban, körbe autózzuk az Ontario tavat és három hét múlva Syracuse-on keresztül érkezünk vissza New Yorkba. Onnan pedig Madeirára repülünk haza. Azért lássuk be, hogy ez sem olyan rossz. Az élet már csak ilyen, mindig mindenki életében van egy mi lett volna, ha... de aztán éli tovább azt az életet, amit választott és hálás azért, ami megadatott.

Indulunk Philadelphiába, amiről részletesen beszámolok a következő bejegyzésben. Tartsatok velem.

Ezer puszi, Abigél