top of page

Blog vagy vlog?

Először is bocsánat, hogy rég jelentkeztem, de sok minden történt az életünkben mostanában. Csak röviden: elkezdtem egy forgatókönyv írói tanfolyamot, oda sokat kellett írnom, karakterépítést, dialóg írást, kész film ötlet cselekménnyel... Ezeket majd megosztom veletek itt, csak még kitalálom milyen formában. Portugálból is vizsgáznom kellet és a gyerekek év végéje is kemény volt sok programmal, amit így is elég nehéz volt menedzselnem. De jelentem kitűnő bizonyítvánnyal zártak, immár angol nyelven is megállják a helyüket, nagyon ügyesek, elképesztően büszke vagyok rájuk.  

 

Ezenkívül, már régóta érik a gondolat, hogy a YouTube-on is elkezdjek aktív lenni, mert sokan írtatok ezzel kapcsolatban és tudattátok velem, hogy van rá igény. Kiderült, hogy sokkal több ember használ YouTube-ot, mint Instagram-ot és így a blogba beépített kis videók nem érnek el mindenkit. Pedig tényleg sok-sok olyan szépség van, amit hiába írok körül százszor, minden szónál többet ér egy videó, ahol a saját szemetekkel láthatjátok. Köszönöm a visszajelzéseket, tanulok belőle és próbálok fejlődni. Azoknak is köszönöm, akik az orromra koppintanak, ha sokáig nem írok és így ösztönöznek. Egy igazi kis családias közösség kezd kialakulni és én ennek nagyon örülök.  


Kezdeti nehézségek a YouTube-on


A YouTube-os téma azonban felvet egy-két bökkenőt. Először is, még tök béna vagyok, a hangomtól kiráz a hideg mikor visszahallom, (teljesen más, mint amit én belülről hallok) kamera elé még nem merek állni, nincs tájékozódási képességem, előfordul, hogy összeakad a nyelvem…  

 

Ezt mind láthatjátok ebben az első videómban:  




 

De ha ezeken még túl is teszem magam és vállalom ezt az egészet, akkor jön a legnagyobb gond, hogy nincs nézettség. A csatorna a nulláról indul, nulla követővel. Mit lehet tenni?  

 

Posztolni kell mindenhol, ahol tudsz és kérni az embereket, hogy iratkozzanak fel a csatornádra. Ez a legnehezebb egy olyan embernek, mint én. Nehezen kérek segítséget és mindig mindent egyedül próbálok megoldani. De itt ez nem megy. Kellenek az emberek, mert különben nincs értelme az egésznek.


Hálás vagyok azoknak, akik önzetlenül, tiszta szívvel közelítenek felénk és támogatnak. Aznap például, amikor az első videót kitettem és félve megosztottam, megkeresett egy tapasztaltabb, már sikeres YouTuber és bár semmi érdeke sem fűződött hozzá, ellátott tanácsokkal, bíztatott és figyelmeztetett egy két dologra. Köszönet és hála neki és azoknak, akik már a blog indulása óta velem vannak és kérés nélkül velem tartanak a vlogolásban is.

 

De térjünk vissza a tárgyra.


A YouTube feliratkozás miért fontos?


Nektek azért, mert így értesítést kaptok az új videókról, persze ha időnként felnéztek a csatornára, akkor megtaláljátok, szóval nektek ez valóban kevésbé fontos, mint nekem. Nekem miért fontos? Azért, mert 1000 feliratkozóig szinte semmilyen jogosultságom sincs, még a blogom linkjét sem tehetem ki a videóban. Ezenkívül a videókra amit felteszek, a YouTube reklámokat tesz, amiknek a bevételéből én semmit sem kapok, amíg nincs 1000 feliratkozóm és 4000 megtekintett órám egy évben. Ez tapasztaltabb youtuberek szerint szerencsés esetben körülbelül egy évet vesz igénybe, ha hetenete egyszer teszel fel új videót.  

 

Szóval igen, mondjuk ki őszintén, mindenki pénzből él és ezt talán meg lehet érteni, hogy én is szeretnék a jövőben pénzt keresni ezzel. A videók elkészítése sok idő, nem csak annyi, ameddig felvesszük, hanem abból a több órányi anyagból össze kell vágni egy nézhető, tartalmas, körülbelül 20 perces anyagot. Ezután jön a hangok beállítása, kivágása, zene, narráció... Tehát te vagy egyben a rendező, operatőr, vágó, hangmérnök és még a színész is. :) Vicces, de ez tényleg így van, én sem hittem, hogy ez ekkora meló. A lényeg, hogy nektek semmibe sem kerül, ha feliratkoztok, csak egy kattintás, de nekem a munkám elismerését és támogatását jelenti. Ez egy jószándékú gesztus a részetekről, semmi más. Szóval kérlek tegyétek meg és ígérem, hogy azon leszek, hogy minél több információt és szépséget osszak meg veletek hétről hétre.  

 

De akkor is csinálni fogom, ha soha nem lesz ezer feliratkozó és egy fillért sem keresek belőle. Tudjátok miért? Mert egyszer régen, egy vidéki kisfaluban, egy kislány, akit a nagymamája nevelt és soha nem mentek nyaralni, minden szombat délelőtt vágyakozva ült a tv előtt és az utazási magazinoknak köszönhetően olyan csodás tájakra juthatott el, mint Bali, Madeira, Zanzibár és olyan ételeket, gyümölcsöket látott, amelyekről azelőtt még csak nem is hallott. Igen, az én Big életem ott kezdődött és az ilyen műsorok új világokat nyitottak meg előttem. Lettek céljaim, tanultam, kitörtem és bár jogot végeztem, amit most nem használok, de higgyétek el most is nagy hasznát veszem. Ha csak egy ilyen kisgyermekhez eljutnak a videóim, amiből erőt meríthet, célokat tűzhet maga elé és tesz is érte, hogy elérje, akkor már megérte nekem. De természetesen ettől függetlenül, minden bevétel jól jön a saját gyerekeim egyetemi alapjába. 

 

A csatorna egyébként nem csak kizárólag Madeiráról fog szólni, az utazásaink során tett tapasztalatokat is meg fogom veletek osztani, ahogy tettem ezt tavaly is itt a blogon a New York-Philadelphia-Washington-Toronto útvonalon tett autózásokról, amit itt olvashattok.



Mivel idén közvetlen járat indul Madeiráról Bostonba, ezért oda repülünk, ellátogatunk a Harvard, Yale, MIT egyetemekhez, átrepülünk San Francisco-ba és Los Angeles-en keresztül leautózunk San Diego-ig. (Mi itt félúton vagyunk Európa és az USA között ezért sem időben, sem anyagilag nincs nagy különbség, hogy melyik irányba repülünk.) Szóval izgalmas videók jönnek, gyönyörű helyekről, tartsatok velünk továbbra is!  

 

A csatornára itt iratkozhattok fel.





 

コメント


Subcribe
Bizonyos posztok csak feliratkozók számára elérhetőek! Feliratkozás:

Köszönöm a feliratkozást

© 2023 aBigélet

bottom of page